Döbbenetes jelenség borzolja a kedélyeket Nagy-Britanniában: a szélsőjobboldali aktivista, Tommy Robinson (valódi nevén Stephen Yaxley-Lennon) támogatóinak egyre nagyobb csoportja fordul a kereszténységhez, ami komoly morális és teológiai dilemma elé állítja az Anglikán Egyházat.
A jelenség megosztottságot szül az egyházon belül, és a befogadás, valamint az alapvető keresztény értékek értelmezésének kérdését veti fel.
Az Anglikán Egyház, amely évtizedek óta küzd a templomba járók számának csökkenésével, most egy váratlan kihívással néz szembe. Hogyan kezelje azokat a „hívőket”, akik félelemből, identitásválságból vagy bevándorlásellenes nézetekből kifolyólag térnek vissza az egyházhoz, miközben az intézmény a tolerancia, a felekezetközi párbeszéd és a menekültek támogatása mellett kötelezte el magát?
Hit vagy identitás? A „fenyegetés” érzése hajtja a tömegeket
Gareth Talbot, egy 36 éves, Bradfordból származó férfi tipikus példája ennek az új hullámnak. Bár nem vallja magát mélyen hívőnek, és Isten létezésében sem feltétlenül hisz, mégis elkezdett templomba járni. Elmondása szerint egy szeptemberi Tommy Robinson-gyűlés után érezte a kényszert, hogy cselekedjen. „Soha nem gondoltam, hogy választanom kell, de most úgy érzem, a kereszténység helyébe léphet valami más, ezért úgy gondolom, az egyháznak szüksége van a támogatásra” – mondja Talbot.
Gareth szerint az angliai egyház „fenyegetés” alatt áll, elsősorban az iszlám, pontosabban annak „szélsőséges elemei” miatt. Aggodalmait alátámasztva olyan állításokat fogalmaz meg, miszerint London összes karácsonyi vásárát „ünnepi vásárra” nevezték át, és az ország egyes területei „teljesen muszlimmá” váltak. Ezek az érzések késztetik arra, hogy aktívabban részt vegyen a keresztény életben. Bár nem „találta meg Istent”, úgy véli, a kereszténység tartotta fenn a brit értékeket és szabadságokat, ezért most támogatnia kell.
Keresztek és keresztesek Robinson gyűlésén
Gareth nem volt egyedül a szeptemberi „Egyesítsük a Királyságot” (Unite the Kingdom) nevű londoni felvonuláson, ahol 110-150 ezerre becsülték a résztvevők számát. Sokan közülük keresztény szimbólumokat, például fakereszteket és bibliai idézeteket tartalmazó transzparenseket vittek. Néhányan keresztes lovagoknak öltöztek. Mindez szoros összefüggésben van az esemény szervezőjével, Tommy Robinsonnal, aki maga is azt állítja, hogy börtönben talált rá a keresztény hitre.
Az Egyház két tűz között: tolerancia vagy befogadás?
Az Anglikán Egyház, melynek múltja és kultúrája áthatja a brit nemzetet, most alapvető kérdésekkel küzd. Hogyan cáfolja azokat a félreértelmezéseket, amelyek a keresztény értékeket sajátítják ki, miközben tárt karokkal várja a potenciális új egyháztagokat? És hogyan egyezteti össze a Gareth-hez hasonló, a bevándorlásról szóló vita egyik oldalán álló emberek bevonását azzal a régóta fennálló felekezetközi munkával, amely a keresztények, muszlimok és más hitűek közötti megértést segíti elő, és támogatja a menedékkérőket?
Little Horton-i templomában Gareth Derek Jones tiszteletessel találkozott, aki maga is megtestesíti ezt a dilemmát. Jones tiszteletes elsősorban Gareth-t hallgatja meg, és azt kutatja, mit ért brit vagy keresztény értékeken. „Hálás vagyok a lehetőségért, hogy megérthetem, honnan jön, és mit gondol arról, mit jelent a keresztény hithez társított értékek népszerűsítése” – mondja Mr. Jones, hozzátéve: „Vannak pillanatok, amikor megkérdőjelezem, hogy e mozgalmak némelyike teljesen érti-e az evangéliumot, amelyet látszólag követnek, és az a belső érzésem, hogy inkább identitásról, mint hitről van szó.”
Püspökök elítélése és konzervatív ellenállás
Ez a vita mélyen kényelmetlenné tesz számos prominens keresztényt. Szeptemberben az Anglikán Egyház püspökeinek egy csoportja más keresztény felekezetek vezetőivel együtt elítélte a „kereszt kisajátítását” Robinson gyűlésén, mint a megosztottság és a „mások kizárásának” eszközét. Nyílt levelükben elismerték, hogy sokan a gyűlésen „mély elégedetlenséget éreztek, amiért nem hallották meg őket”, de hangsúlyozták, hogy a „kereszt a másikért való áldozat végső jele”, és Jézus arra szólított fel, hogy szeressük felebarátainkat. Ezt az álláspontot Rowan Williams, Canterbury korábbi érseke is megerősítette, mondván, az embereket, köztük a migránsokat is sebezhető emberi lényekként kell látni.
Ugyanakkor a fősodortól eltérően, Ceirion Dewar, a kisebb, konzervatívabb, hagyománytisztelő Hitvalló Anglikán Egyház püspöke kitart amellett, hogy őt nem „oktatják” ezek a papság tagjai. Miután Robinson gyűlését imával kezdte – amelyet „keresztény kötelességének” érzett elfogadni –, azt mondta, ezrek érezték őszintén, hogy Nagy-Britannia „keresztény elveken és a keresztény hitből alapult”, és ez „rombolódik”. Dewar püspök korábban Robinsonnal együtt is beszélt egy Trafalgar Square-i gyűlésen, ahol azt mondta a tömegnek, hogy a „nemzetet támadják” a muszlimok, a „woke ideológia”, a cancel culture és a munkáspárti képviselők. Szerinte a papoknak abba kellene hagyniuk az „ítélkezést”, és „ki kellene menniük az utcára, hogy meghallgassák az emberek aggodalmait”.
Az Anglikán Egyház nehéz útja: a West Yorkshire-i példa
Bármilyen nézőpontból is közelítjük meg, Robinson és támogatóinak megjelenése egyértelműen megosztja a keresztényeket, és nincs könnyű válasz arra, hogyan kezelheti az egyház ezt a helyzetet, miközben hű marad a tolerancia mélyen gyökerező értékéhez.
Az elmúlt hónapokban ez a tolerancia és jótékonyság megnyilvánult egy West Yorkshire-i menekültszálláson. Itt a helyi egyházak tagjai azáltal fejezték ki kereszténységüket, hogy menedékkérőket támogattak. Ám a migránsok ellenségeskedéssel és ellenállással is szembesültek jelenlétük miatt, heti rendszerességgel tüntetéseket tartottak a szálloda előtt.
Az egyik ott tartózkodó Amir – nem valódi neve – négy hónappal ezelőtt érkezett az Egyesült Királyságba egy kis hajóval a Csatornán keresztül, Iránból menekülve. Megkeresztelkedett, és elkezdett templomba járni Nagy-Britanniában. Múlt hónapban megverték a szálloda közelében, bár a támadók és motivációjuk nem ismert. „Remélem, soha senki mással nem történik meg. Azért hagytam el az országomat, mert nem éreztem magam biztonságban, és most itt sem érzem magam biztonságban” – mondja Amir. Most már megkapta a tartózkodási engedélyt az Egyesült Királyságban, és elmondása szerint az a tény, hogy ő és a szálloda többi migránsa támogatást kapott az egyházba járóktól, „nagyon fontos volt számunkra”.
A püspök, aki csokoládét oszt a felek között
Ahogy leszáll az este a migránsszálloda előtt, bevándorlásellenes tüntetők és ellentüntetők gyülekeznek. A két oldal között a Kirkstall püspöke, Arun Arora tiszteletes püspök járkál, csokoládét osztogatva. A püspök, akit a bevándorlásellenes tüntetés szervezője megölelt, elmondása szerint szerepének része, hogy megmutassa, „Istennek nincs kedvence”, és semleges teret biztosítson az emberek meghallgatásához.
„Részben azért ismerjük egymást a szervezővel, mert felvettem vele a kapcsolatot a közösségi médián keresztül, hogy találkozzunk és együnk együtt, és azt mondjam: ‘Hogyan tudunk jól egyet nem érteni? Hogyan oszthatjuk meg ezt a várost annak tudatában, hogy gyökeresen eltérő nézeteink lesznek erről a kérdésről?'” – mondja Arora püspök. Azt is fontosnak tartja, hogy az egyház fellépjen az „igazságtalanság” és a „gyűlölet” ellen, és bírálja azt, amit „szűk keresztény nacionalista ideológiának” nevez, amely szerinte az utóbbi időben megnyilvánult.
Bár Arora püspök szavai és tettei egyesek számára nem hangozhatnak semlegesnek, próbálkozásai a közös nevező megtalálására olyan megközelítés lehet, amelyet mások is csendben átvesznek az egyházban.
Januárban az Anglikán Egyház püspökei az ország minden részéből összeülnek, és a „nemzeti egység és sokszínűség” az egyik téma lesz a napirenden. Egy politikai teológust és más szakértőket is meghívtak, hogy segítsenek megvitatni ezt a kérdést, amelyet az egyik legnagyobb kihívásnak tartanak, amellyel az egyház jelenleg szembesül. Az októberben kinevezett Sarah Mullally, Canterbury megválasztott érseke megosztott társadalmat írt le, figyelmeztetve, hogy „az emberek sok okból félnek, és ez gyakran olyan módon nyilvánul meg, amely mások számára fenyegetőnek tűnhet”.
Az Anglikán Egyház előtt álló dilemma mélyreható, és a válaszok megtalálása kulcsfontosságú lesz a jövőjére nézve egy egyre polarizáltabb világban.
Forrás: www.bbc.com
