Bágyogszovát és a félpályás csoda: A legendás középpályás, Vincze Ottó nem csupán a múlt árnyaival küzd, hanem a vármegyei III. osztályban is tündököl.
Egy friss, őszinte interjúban a Képes Sportnak mesélt karrierje hullámvölgyeiről, a Barcelona B-től a szicíliai kávé katarzisáig, és arról, miért éppen Bágyogszováton találta meg újra az örömöt.
Alig két hete robbant a hír: Vincze Ottó, a magyar futball valaha volt egyik legnagyobb tehetsége, félpályás góllal örvendeztette meg a közönséget a vármegyei III. osztályú Bágyogszovát színeiben. A videó pillanatok alatt bejárta a közösségi oldalakat, és újra reflektorfénybe állította a középpályást, aki 50 évesen is bizonyít. Ám a legújabb interjújában nem csupán a zseniális megmozdulásokról, hanem élete legmélyebb pontjairól és a soha be nem teljesült ígéretről is kíméletlenül őszintén vallott.
Az ózdi álmodozó útja a csúcsra – és a mélybe
Vincze Ottó története Ózdról indult, egy lakótelepi ház negyedik emeletéről, ahol a gumilabda volt a mindene. 12 évesen került a Ferencvároshoz, majd 16 évesen a svájci Sionhoz, ahol gyorsan megtanult franciául, és egyedül állta a sarat. A korosztályos válogatottal gólkirály és csapatkapitány lett egy luganói tornán, ami megnyitotta előtte a kaput.
A karrierjének egyik legfényesebb pillanata kétségkívül az 1995 szeptemberi, Grasshoppers elleni Bajnokok Ligája-selejtező volt, ahol a Fradi színeiben két varázslatos góllal vette ki részét a 3-0-s idegenbeli győzelemből. Az ország akkor azt hitte, megvan a válogatott következő tíz évének középpályása. Nem sokkal később már a Barcelona B-csapatának mezét is magára ölthette, ahol Hriszto Sztoicskovval feküdhetett a fizikoterápián, és Pep Guardiolával ebédelt. Álomgyár volt, a La Masián Luís Figót és Ronaldót nézhette két méterről.
A „hülyegyerek” önpusztító spirálja: Elszalasztott álmok
A sikerek és lehetőségek ellenére Vincze Ottó önkritikusan ismeri el: nem tudta beváltani a benne rejlő ígéretet. „Jórészt rajtam múlott, hogy nem futottam be azt a pályát, ami bennem volt.” Egy 17 évesen elszenvedett keresztszalag-szakadás örökre kihatott a sebességére és a fordulékonyságára, ami a nemzetközi karrierjét is befolyásolta. De nem csak a sérülések. A türelmetlenség, az ego, és a személyiség torzulása jellemezte pályafutását.
„Amikor már jó teljesítménnyel felépítettem valamit és jól mentek a dolgok, mindig jött egy hülyeség, egy kiállítás, amivel leromboltam mindent és kezdhettem elölről az egészet.” – mondta az interjúban. Ez a fajta önpusztító minta okozta, hogy lemaradt az atlantai olimpiáról, és így ment el a barcelonai hosszabbítás lehetősége is. Elmondása szerint nem tudta értelmezni, milyen hatalmas lehetőség kapujában állt, és hiányzott mellőle az a mentor, aki a labdarúgásra való teljes fókusz felé terelte volna. „Utólag azt mondom, egy idióta hülyegyerek voltam, és nem volt senki, aki megfékezett volna.”
A „könnyebb út” dilemmája és a magyar mentalitás
Vincze Ottó generációjának visszatérő problémáját, a külföldről való hamar hazatérést is kíméletlen őszinteséggel elemzi. Míg a történelmi időkben a magyarok képesek voltak integrálódni és sikereket elérni külföldön, ma, „amikor van opció, jogos a kérdés, miért jövünk vissza?” Az itthoni akadémiák „védett környezete” szerinte nem készíti fel a fiatalokat a külföldi küzdelmekre. Szalai Ádámot és Szoboszlai Dominikot hozza fel példaként, akik rendelkeznek azzal a „faktorral”, a kitartással és küzdeni tudással, ami nála hiányzott.
A kávé katarzisa és a bágyogszováti reneszánsz
Ma már 50 felett, feleségével, a vb-ezüst- és olimpiai bronzérmes kézilabdázó Görbicz Anitával és gyermekeikkel él, akiknek a család a prioritás. Az üzleti életben is tevékenykedik, menedzseri és diplomáciai feladatai is vannak, de a „kiszakadásra” még mindig szüksége van. Ezért Bágyogszovát.
És ekkor jön a képbe a kávé! Egy szicíliai utazás során kóstolt ristretto váltott ki benne katarzis-szerű élményt, és azóta a kávékészítés és -fogyasztás tudományában is elmélyedt, mentorától, Tóth Tibortól tanulva. „Már az ember látja, kikre van szüksége az életében, és igyekszem kerülni azokat a társaságokat, amelyekről úgy érzem, nem adnak már” – vallja a megváltozott prioritásokról.
Bágyogszováton, Horváth Cs. Attila sportvezető hívására, Polyák Gábor edző vezetésével egy fantasztikus közegbe került. Bár már nem jár edzésekre, és a teste is máshogy reagál, a játék öröme, a napsütés, az eső, a kispad keménysége mind-mind örömet okoz neki. „Olyan vagyok, mint a többiek” – mondja a csapattársakról, akik le a kalappal viszonyulnak hozzá.
A búcsúzó álom: Még egy gól szögletből
A zürichi gólöröm, ahol páros lábbal szállt bele a reklámtáblába, ma már szolid mosolyra és néhány pacsira szelídült. Egyetlen, romantikus cél lebeg a szeme előtt: szeretne még egy gól rúgni szögletből, érintés nélkül, ahogy azt egyszer már tette a Fradiban, az AEK Athén ellen. „Ha sikerül, valószínűleg abbahagyom” – zárja az interjút Vincze Ottó, aki élete tapasztalatait már a fiatalabb generációknak is igyekszik átadni, figyelmeztetve őket a glória veszélyeire és a tudatosság fontosságára.
Született: 1974. augusztus 29., Ózd
Sportága: Labdarúgás
Posztja: Középpályás
Klubjai: Ózdi Kohász, Ferencváros (többször), FC Sion (svájci), Vasas, FC Barcelona B (spanyol), SVW Mannheim (német), Energie Cottbus (német), Zalaegerszegi TE, Győri ETO
Válogatottsága/góljai: 11/0
Kiemelkedő eredményei: Magyar bajnok (1996), Magyar Kupa-győztes (1995), svájci bajnok (1997)
Forrás: nemzetisport.hu
