Ez a jelenség, amelyet a tudósok kollektív pezsgésnek, vagy modern kifejezéssel „mi-módnak” neveznek, egy mély, összekötő örömforrás, amely javíthatja életminőségünket. De mi is pontosan ez a mámorító állapot, és hogyan aknázhatjuk ki a benne rejlő potenciált?
Az ősi egység érzése a modern világban
Képzeljünk el egy feszült pillanatot San Pedro Manrique-ben, Spanyolországban, ahol izzó parázson lépnek át a lakók, néha másokat is a hátukon cipelve, miközben több ezer ember tombolva szurkol nekik. Bár a tűzönjárók és a tömeg nagyon különböző szerepeket töltenek be az évente, júniusban megrendezett rituálé során, mindannyian hasonló érzésekről számolnak be: „leírhatatlan összetartozásról”, mintha az egész csoport egyetlen entitássá válna.
Dimitris Xygalatas, a Connecticuti Egyetem kognitív antropológusa, aki kutatóként maga is tanúja volt ennek a rituálénak évekkel ezelőtt, hasonló érzéseket élt át, amikor 30 000 hazai futballszurkolóval énekelt és ünnepelt a stadionban. Ezek mind a kollektív pezsgés megnyilvánulásai – állítja Xygalatas, a „Rituals: How Seemingly Senseless Acts Make Life Worth Living” (Rítusok: Hogyan teszik értékessé az életet a látszólag értelmetlen cselekedetek) című könyv szerzője.
Ez az a libabőröztető érzés egy koncerten, az adrenalinlöket egy csoportos edzésen, vagy az áhítat egy vallási fesztiválon, ahol az emberek együtt vesznek részt egy jelentőségteljes tevékenységben, amely pozitív érzelmeket vált ki.
A „mi-mód” – egy tudatosan fejleszthető életérzés
A közelmúltban ezt a kollektív pezsgést a „mi-módnak” kezdték nevezni, és Kelly McGonigal, a Stanford Egyetem egészségpszichológusa szerint ez az állapot tudatosan is fejleszthető életünk jobbá tétele érdekében. „Amikor közös, pozitív érzelmeken keresztül kapcsolódunk, a kifejezések gyakran afféle »aeroszolos örömként« hatnak, ahol elkapjuk mások mosolyát, nevetését, fizikai megnyilvánulásait. Ez fertőzővé válik” – magyarázza McGonigal.
Amikor a szívek együtt dobognak: a tudományos háttér
A „mi-mód” jelenségét, amelyet McGonigal „kollektív örömnek” is nevez, már több mint egy évszázaddal ezelőtt dokumentálta Emile Durkheim francia szociológus, aki ausztrál őslakos társadalmakat tanulmányozva írta le a kulturális pezsgést.
Xygalatas kutatásai éppen ennek az állapotnak a mérésére fókuszálnak különböző csoportos tevékenységek során. Az „autonóm válaszok” számszerűsítéséhez szívmonitorokat és elektródákat helyezett az emberekre, és videókból ezernyi állóképet elemzett az arckifejezések vizsgálatához.
Felfedezte, hogy az emberek fiziológiai válaszai szinkronizálódnak izgalmas események alatt. Például a sportmérkőzéseken részt vevő szurkolók szívverése szinkronba kerül, míg azoké, akik ugyanazt a mérkőzést a tévében nézik, nem. A mérkőzésen lévő szurkolóknál magasabb az endorfin szint is, ami a kötődéssel hozható összefüggésbe.
Alapvető szinten a kollektív rituálék magukban foglalják az emberekkel való találkozást és kapcsolódást, ami kulcsfontosságú a pszichológiai jóléthez – jegyzi meg Xygalatas. „Ha mindannyian hasonlóan öltözünk, hasonlóan mozgunk és hasonlóan érzünk, ugyanazokat az érzelmeket fejezzük ki, amelyek agyunkban mechanizmusokat váltanak ki. Van egy alapvető igényünk a szinkronra.”
Hogyan hozzuk létre a „mi-módot” az életünkben?
De hogyan tudjuk tudatosan előidézni ezt a „mi-módot” a mindennapokban? Kelly McGonigal, aki az érzelmek tudományát tanulmányozta, és a mozgás érzelmi előnyeiről írt „The Joy of Movement” című könyvében, a következő kritériumokat fogalmazta meg:
1. Személyes jelenlét elengedhetetlen. McGonigal megjegyzi, hogy a COVID-19 világjárvány idején az online interakciók újraalkotására tett kísérletek kevésbé voltak sikeresek, mint a személyes találkozások. „Ha fizikailag nem vagy jelen az emberekkel, a közös állapotot teremtő jelek nagy része egyszerűen hiányzik” – mondta.
2. Zajongjunk és mozogjunk! Legyen szó szurkolásról, tapsolásról, mozgásról, táncról vagy éneklésről. McGonigal szerint nagyobb valószínűséggel érezzük ezt a kollektív örömöt, ha együtt táncolunk másokkal, mint ha egy színházban ülve nézünk egy táncelőadást.
3. Engedjük el a gátlásokat és kapcsolódjunk be! A passzív megfigyelők nem érik el ugyanazt a hatást. „Csináld a hullámot a sporteseményen! Ha csoportos edzésen vagy, és az oktató kér egy »whoop, whoop«-ot, akkor »whoop, whoop«-olnod kell!” – mondta McGonigal, kiemelve az aktív részvétel fontosságát.
Légy részese a közösségi élménynek, és élvezd a „mi-mód” felszabadító, összekötő erejét!
Forrás: apnews.com
