DAEO FMMost szól:

Alázatosan állunk a hegy előtt, és ha úgy alakul, akkor fölenged

A világon először négy magyar hegymászónak (Szász László, Ágoston Viktor, Kerekes Bence, Nagy Márton) sikerült megmásznia a közel hatezer méter magas Bondit Peaket Pakisztánban, amivel nemzetközi elismerést is kivívott magának a magyar hegymászó válogatott. A Bondit Peaken már több alpinistacsapat próbálkozott korábban, de a jeges, havas falon eddig senki sem tudott feljutni. A sikeres csúcsmászók nevet is adhattak volna a hegynek, de erről lemondtak.

A magyar hegymászó-válogatott 2020 tavaszán formálódott azzal a céllal, hogy szakmailag értékes expedíciókat teljesítsenek, új útvonalakat tárjanak fel a már jól ismert hegyeken, vagy eddig megmászatlan csúcsokat hódítsanak meg. A Mount Everest és a többi nyolcezres csúcs mára szinte bazári látványossággá vált, egymás sarkát tapossák a kereskedelmi expedíciók, amelyek szinte bárkit felvisznek, ha van elég pénze és némi bátorsága. Az igazi alpinistáknak már nincs is sok keresnivalójuk ezeken a helyeken, de, mint látjuk, van lehetőség újat felmutatni.

„Nem titkolt szándékunk, hogy előremutató dolgokat mutassunk a magyar hegymászók számára is. Szeretnénk bebizonyítani, hogy van létjogosultsága az alpesi mászóstílusnak, amikor végig mi cipeljük a saját cuccainkat, és csak magunkra számíthatunk. Ezt ráadásul most egy olyan régióban mutathattuk meg, ahol máshogy gondolkodnak a hegymászásról. A pakisztáni nyolcezres hegyekre kifeszített köteleken is fel lehet húzni magad, miközben serpák viszik neked az oxigént a kiépített táborok között. Az a tiszta mászás, amit mi csinálunk, egyre kevésbé ismert” – mondta Ágoston Viktor, a csapat egyik tagja.

A mászó arra is kitért, hogy a hat-hétezreseken, ahol még valamivel több oxigén van, mint a nyolcezreseken, sokkal igényesebb és technikásabb utakat lehet mászni, és ez szakmai szempontból értéket is jelent.

Pakisztánba egy végül velük el nem utazó mászótársuk ötlete nyomán mentek a válogatott tagjai. Jórészt azért, mert még rengeteg megmászatlan csúcs van ott, és viszonylag rövid időn belül oda lehet érni. Az indulás után négy-öt nappal már lehet is mászni, és ez anyagi szempontból is előnyös.

 Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott
Fotó: Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott

A Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott június végén a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség támogatásával indult Pakisztánba, hogy a Karakorum hegység keleti végén található Hushe-völgy környékén teljesítsen komoly mászásokat az öt-hétezer méter magas csúcsok között. Az itt lévő hegyek egy része alig feltárt, nincs túl sok leírás róluk, és ez rengeteg improvizációra kényszeríti a próbálkozókat. Sziklára, hóra, jégre egyaránt készülniük kellett.

„Nem tudtuk, hogy milyen kondíciók várnak ránk, hogy éppen meleg lesz, és leolvad a hó, vagy hidegre számítsunk. Igazából nem is akartunk túl sok információt, és nem jelöltünk ki előre konkrétan csúcsot, mert a média is felfújta volna, ha esetleg kudarcot vallunk”

– mondta Szász László, az expedíció vezetője.

Néhányuknak már hétezres hegyen is volt tapasztalatuk, így tudták, hogy milyen felszereléssel kell készülniük, és milyen felkészültség és technikai tudás kell ezekhez a hegyekhez. A válogatott célja a fiatal mászók támogatása is, így a most velük utazó 21 éves Nagy Mártonnak is igyekeztek minden tudásukat átadni. Az expedícióra a Magas-Tátrában és a szlovéniai Júliai-Alpokban is készültek, télen a jégmászást is tudták gyakorolni, de Szász például a Csóványosra egymás után többször is felment 20 kilós hátizsákkal, hogy bírja a hosszú órákon át tartó megterhelést.

A szakács fia kapott ajándékba egy hegycsúcsot

A magyar mászókra közel egyhetes akklimatizáció várt, miután megérkeztek a nagyjából négyezer méter magasan fekvő alaptáborukba. Míg kisebb túrák alatt megszokták az oxigénszegény környezetet, beazonosították azokat a csúcsokat, amelyeket megmászhatónak ítéltek, de eddig nem jutott fel rájuk senki.

Az első hét végén jó időjárási körülmények között nekiindultak egy kiszemelt, eddig megmászatlan csúcsnak. Két nap alatt fel is jutottak a körülbelül 5400 méter magas hegyre. Mivel Nagy hegyi betegségtől szenvedett, csak Szász, Ágoston és Kerekes Bence vett részt a csúcstámadásban. A hegymászók között hagyomány, hogy az nevezheti el a csúcsot, aki először megmássza. A magyarok is így tettek, és a pakisztáni hegymászó szövetségnek az Amanat nevet javasolták. Szász azt mondta, a mászók általában tiszteletben tartják a helyiek által adott, nem hivatalos neveket, de ennek a csúcsnak még ilyenje sem volt. Ezzel együtt a lokális jelleget meg akarták tartani, így a tábori szakácsuk legkisebb fiáról nevezték el a csúcsot.

A csapat következő mászása a táboruk fölött lévő gerincre vezetett, de pár nap után le kellett menekülniük, mert lecsapott rájuk egy vihar. Próbáltak visszamenni a gerinchez, a K6 nevű csúcs lábához is felvonultak, de azt végül nem tudták mászni.

Hirtelen jött ötletből indultak a csúcsnak

Július 18-ára viszont jó időjárási előrejelzéseket kaptak itthonról, így egy helyben kapott füles alapján úgy döntöttek, hogy megpróbálkoznak a Bondit Peak nevű heggyel. A Bondit Peakre több csapat is mászott már, például egy japán expedíció, amelyikben már nyolcezrest teljesítő mászó is volt. A japánok kétszer is nekifutottak, összesen 51 napot rászánva, de nem sikerült feljutniuk a csúcsra, nagyjából ötezer méter magasságból fordultak vissza. Azt tervezték, hogy jövőre újra megpróbálják – de ha így is tesznek, már nem ők lesznek fent az elsők.

A magyar csapat önbizalommal telve vágott neki a mászásnak. Már nem volt rajtuk nyomás, hiszen egy korábban nem megmászott hegyen már jártak, másrészt jó erőben voltak, jól sikerült az akklimatizációjuk. Egy ötnapos időjárási ablakkal számolhattak, így hátizsákjaikba ehhez mérten pakoltak élelmiszert és felszerelést, minden mást, ami feleslegesnek tűnt, lent hagytak a táborukban.

Az első nap jól haladtak, a második nap viszont megmutatta a nehezebbik oldalát is a hegy. „Irtózatos, szétszakadt gleccserlabirintushoz érkeztünk, többméteres jégszakadékok és 10-15 méteres jégfalak voltak előttünk. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem követhetjük azt az útvonalat, amelyet a japánok. Újat kellett találnunk” – mondta Ágoston. Ezt meg is oldották, de egy függőgleccserré vált jégfolyamon így is át kellett küzdeniük magukat.

 Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott
Fotó: Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott

A csapat taktikája az volt, hogy a kettes táborukat minél feljebb, 5100 méter fölé tolják, mert azt látták, hogy a csúcstömb megmászása nagyon nehéz lesz. A lehető legtöbb időt akarták maguknak adni a jó útvonal megtalálásra.

A csúcstámadás napja a várakozásnak megfelelően gyötrelmes volt, 70-80 fokos falakon, laza havon és jégen másztak Szászék, és már felfelé menet felismerték, hogy ugyanitt képtelenek lesznek majd lejönni. Amint a nap megsütötte a jégfalat, kásássá vált, megnőtt a lavinaveszély is. Miután felértek a csúcsra, amelynek magasságát 5962 méternek mérték, négy órát várakoztak, hogy biztonságosabb körülmények között ereszkedhessenek. Az ereszkedés szó szerint nem jött össze, mert lefelé is inkább másztak a magyar alpinisták. Nagyon lassan haladtak, így összesen 22 órába telt, mire visszajutottak a hajnalban elhagyott sátrukig, 5150 méterre.

„Nagyon nehezen lehetett biztosítani a mászást, standokat nem lehetett csinálni, kockázatos döntést hoztunk azzal, amikor mind a négyünket egy kötélre kötöttük. Ha csak egy ember csúszik ki, azt a másik három még megfogja, de ha kettő vagy több, az mindenkit magával ránthat a mélybe” – mondta Ágoston.

A spontán kitervelt csúcstámadás más nehézségeket is hozott. „Egy ilyen útra nem lehet elég kaját bepakolni, naponta körülbelül 1000-1200 kalóriát tudtunk csak bevinni (sportolóknak ennek minimum a három-négyszerese kell általában – a szerző), a végén úgy néztünk ki, mintha most szabadultunk volna egy második világháborús munkatáborból. Leolvadtak rólunk a kilók. Döntenünk kellett, hogy sok cuccot viszünk, vagy kevesebbel jobban haladunk. De ez is az alpesi stílus szépsége, hogy ilyen stratégiai döntéseket meghozol” – mondta Ágoston.

 Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott  Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott
 Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott
Fotó: Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott

Mintha egy új földre tűzték volna ki a magyar zászlót

„Sok nehezebb mászásom volt már, de akkor is ez a csúcsa a mászókarrieremnek. Nagy álmom volt, hogy egyszer egy olyan helyre lépjek föl, ahol előttem nem járt még ember. Ráadásul remek panorámánk volt a jó időnek köszönhetően. Láthattuk öt nyolcezres és sok hat-hétezres csúcsot is. Amikor felérkeztünk, felszabadultak az energiák, kijöttek az érzelmek” – idézte fel Szász.

„Elzokogtam magam, olyan katartikus élményt jelentett. Ezzel a mászással még nem kerültünk a világ élvonalába, de úgy éreztem, mintha egy ismeretlen földterületre kitűztük volna a magyar zászlót”

– mondta Ágoston.

A zászlót persze csak jelképesen tűzték ki, hiszen a környezettudatosságot szem előtt tartva, semmit sem hagynak a hegyen a magyar mászók. Zászlós fotók azért készültek.

A másfél éve fagyási sérülései miatt több kézujját veszítő Kerekes Bencének különösen fontos ez a siker. Értelmet adott neki, hogy sok kínt, fájdalmat, műtétet vállalt be azért, hogy továbbra is mászhasson.

A csapat örömét szinten tartotta a helyiek lelkesedése is. Amikor megtudták a legközelebbi faluban, hogy megmászták a magyarok a Bondit Peaket, többen elérzékenyültek, volt, aki elsírta magát. „Először nem akarták elhinni. Aztán megköszönték. Úgy érezhették, hogy ők velünk együtt feljutottak a csúcsra. A hegy fontos szerepet tölt be az életükben, a pásztorok a lábánál legeltetnek. Akivel találkoztunk, mindenkinek meg kellett mutatnunk a csúcson készült fotókat.”

 Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott
Fotó: Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott

A sikeres mászást a magyarok lejelentették a pakisztáni szövetségnek, de ezúttal eltekintettek a névadástól, a már eddig használt Bondit Peaket megfelelőnek találták.

Ha a hegy akarja, akkor fölengedi magára a mászót

A magyar csapat teljesítménye már a nemzetközi szaksajtót is bejárta, az American Alpine Journal is írt róluk. „Mi is meglepődtünk, hogy ekkora híre lett. Az biztos, hogy a Bondit Peak egy komplex hegy, van benne minden, ami az alpesi hegymászáshoz kell. Jégmászás, sziklamászás, és a töredezett gleccseren is komoly feladat átjutni” – értékelt Szász.

„Ha elmész egy nyolcezres normál útra, annak már nincs ismeretlen pontja, szó szerint kitapossák az utat előtted. Jó stratégiával, fizikai felkészültséggel és pótlólagos oxigénnel bőven van esély a sikerre. Egy olyan csúcsnál, amelyen még nem járt senki, rengeteg a bizonytalanság, de a felfedezés izgalma többet ér, mint egy megvásárolható kaland. Ehhez kell az a tudás, hogy jól olvasd a terepet. Neked kell eldöntened, merre indulj el, hogy kerüld meg a gleccseren a jégtornyokat. Azt is el kell döntened, hogy mennyi mászást mersz bevállalni, mert nem tudod, hogy három óra vagy három nap alatt érsz fel. Mivel nincsenek előre kiépített táborhelyek, te határozod meg, meddig mászol, és hogy lavina- és kőomlásbiztos helyre vered-e fel a sátrat. Rajtad múlik, meddig feszíted a húrt, rövidek az időjárási ablakok, ott dögölhetsz meg a viharban, mert itt nemigen van mentés. Legfeljebb csak akkor, ha a pakisztáni hadseregnek előre leraksz 30 ezer dollárt” – világított rá Pintér László, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség kommunikációs referense, miért is tekinthetjük igazán komoly eredménynek a Bondit Peaket.

„Az újságokban sokszor olvassuk azt, hogy a hegymászók meghódítják a hegyeket. De mi nem hódítunk, mi feljutunk. A mászó és a hegy között szinte érzéki kapcsolat van. Alázatosan állunk a hegy előtt, és ha úgy alakul, akkor fölenged. Rólunk is mondhatják, hogy most szerencsénk volt, de mi ezért nagyon keményen meg is dolgoztunk”

– mondta Szász.

A válogatott továbbra is a felvázoltaknak megfelelő szellemben akar haladni, és Pakisztánban még rengeteg megmászatlan csúcs van. A Bondit Peakről visszatérve kaptak is egy könyvet az ottani szövetségtől, amely sok leírást tartalmaz, így már kevesebb improvizációval is választhatnak maguknak hegyet.

Oszd meg ezt a cikket!