DAEO FMMost szól:

Apánk: saját spermájával termékenyített az amerikai nőgyógyász, a gyerekei még mindig keresik egymást

„Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek”

– többek között ez a bibliai idézet lógott Donald Cline rendelőjében. Naná, hogy Cline ismerte azokat, akiket megalkotott mások méhében, ugyanis a saját spermájából tette, az indianai termékenységi szakértő és nőgyógyász a hetvenes évektől egészen a nyugdíjba vonulásáig legalább kilencvennégy embernek lett úgy az apja, hogy erre nem kérte őt senki.

A spermadonoros megoldást választó anyák a vizsgálószékben ültek, Cline pedig nagy valószínűséggel a szomszédos szobában maszturbált, majd a donor spermáját kicserélte a sajátjára. A született gyerekek nem mindig értették, hogy hogyan nem hasonlítanak a szüleikre, és csak akkor jöttek rá a turpisságra, amikor felbukkantak a DNS-vizsgáló magáncégek, amikkel fel lehetett kutatni messzi rokonokat is. Kiderült, hogy a messzi rokonok néha a szomszédban vagy két percnyi autóútra vannak, és valahogy mindenkinek köze van Donald Cline-hoz.

A Cline-esetről készült Apánk (eredeti címmel: Our Father, azaz Miatyánk) a lehető legjobb true crime dokumentumfilm, ami kisülhetett ebből a borzasztó történetből, már ha eltekintünk attól, hogy a műfaj maga szórakoztatást próbál kipréselni mások szenvedéséből. Egyrészt lezavarja a történetet másfél óra alatt, nem pedig órákra elhúzott epizódokat kell végigpörgetni, hogy a végére jussunk.

Másrészt a megszólalók olyanok, akiknek közvetlen kapcsolatuk van a történethez, hiszen kilenc darab, Cline-spermából született gyerek szólal meg benne, illetve olyan jogász, újságíró, ügyész, akinek konkrét köze van a történethez, így nem kell elviselni azt, ami a hasonló netflixes filmek rákfenéje lett, hogy hozzá nem értők sületlenségeit kell hallgatni.

Harmadrészt pedig Cline története vizuálisan is működik. Hiába áll az Apánk nagy része abból, hogy emberek beszélnek a kamera mellett álló kérdezőnek, a téma miatt fontos, hogy ezeket az emberek látjuk és lássuk – és lássuk azt is, hogy mennyire hasonlítanak egymásra, mennyire ugyanolyanok a gesztusaik, és mennyire megrázta őket az, amit át kellett élniük.

Az Apánk ráadásul azt az érdekes hozzáállást választja, hogy true crime-hoz méltóan újrajátszik néhány valódi eseményt – néha olyanokkal, akikkel megtörtént, nem pedig színészekkel. A télapós kinézetű Cline-t természetesen színész alakítja, de például Jacoba Ballard, az egyik első féltestvér, aki azonosította magát, néha saját magát, néha pedig saját édesanyját játssza, egy jelenetben pedig el kell játszania egy telefonbeszélgetést is, amit még évekkel ezelőtt folytatott az orvossal. Ami alapvetően egy ízléstelen, béna megoldás lenne, kap egy erős csavart, Cline történetének ugyanis egy vezérfonala az, hogy az áldozatok sosem kapták meg a jussukat, nemhogy katarzist, de néha még a saját sztorijukat sem tudták elmondani – az Apánkban el is tudják játszani.

 Netflix
Forrás: Netflix

Az egyik legsokkolóbb Donald Cline ténykedésében az volt, hogy sosem mondta el, miért tette ezt az egészet, szexuális igényt elégített ki, vagy valami más lehetett a háttérben. Az Apánk egy pillanatra elfordul a valami más felé, és megpendíti azt a húrt, hogy a hű katolikus, egyházi életben is aktív orvos, aki néha a saját házában is tartott keresztelkedéseket, a fehér faj felsőbbrendűsége érdekében dolgozott, mint egyfajta megtermékenyítőgépezet próbálta megakadályozni azt, hogy a fehér bőr eltűnjön Amerikában. A tényeket látva nehéz nem bólogatni, ahogy látjuk sorban az áldozatokat, és ahogy egyikük is belátja, gyakorlatilag úgy néznek ki a legtöbben, mint a tökéletes árják. Szerencsére az Apánk mindenféle bizonyíték hiányában elejti ezt a szálat, az egyik szereplő pedig frusztráltan mondja, hogy azért kell ilyen hülye összeesküvés-elméleteket kitalálniuk, mert nem tudják a teljes igazságot.

Az egyik volt munkatársa abszolút gonosznak nevezi a néhai nőgyógyászt, az Apánk pedig elég hatásosan kibontja, hogy miért is. Már önmagában a tény, hogy mindenféle beleegyezés nélkül a saját spermáját fecskendezte nőkbe, bár egészen furcsa módon ez az Indiana állambeli törvények szerint nem volt büntetendő. Az áldozatok felismerése viszont borzasztó lelki sebeket okozott mindenkinek. Jacoba Ballard volt az, aki magára vállalta, hogy amikor a DNS-adatbázis oldalán felbukkan egy potenciális új rokon, felveszi fele a kapcsolat.

A nő erről úgy mesél, hogy minden egyes alkalommal fel kell hívnia valakit, és átélni vele élete legrosszabb napját, amikor megtudja, hogy nem az a biológiai apja, akire gondolt. Mivel Cline-hoz főleg egy bizonyos körzetből jártak terhességre vágyó anyák, a gyerekek is egymáshoz viszonylag közel születtek. Az egyik áldozat arról beszél, hogy a lányával meg kellett beszélnie, hogy nagyon vigyázzon, kivel randizik, nehogy egy rokon legyen a tudta nélkül. A spermadonorokat ráadásul elvileg szigorú szűréseknek vetik alá, Cline spermájával viszont ez egyáltalán nem történt meg – több utódja is olyan autoimmun és hasonló betegségektől szenved, amiket már a jelentkezésnél kirostáltak volna.

Az Apánk pedig ezt a borzasztó történetet tényleg úgy tálalja, mint egy bizarr horrorfilmet, ahol mindig lehet újabb és újabb lapáttal rátenni arra, ami már az elejétől kezdve is horrorisztikus volt. (A filmet a Blumhouse gyártotta, akik főleg kis költségvetésű horrorfilmekben utaznak.) Azok a jelenetek, ahol színészek játszanak újra megtörtént eseteket, nem éppen a legacélosabb pillanatai a filmnek, illetve valami miatt Lucie Jourdan rendező jó ötletnek gondolta, hogy az átkötésekhez egy nyögő férfi hangját is használja, mintha valami szexkomédiát néznénk. Pedig az Apánk nem az: egy olyan ember története, aki valami ismeretlen okból úgy döntött, évtizedeken át fogja az orvosi segítség leple alatt teleszórni a világot a magjaival, semmi tekintettel arra, hogy ennek milyen hatásai lehetnek generációk alatt. Micsoda apa az ilyen.

Az Apánk a Netflixen látható.

Oszd meg ezt a cikket!