DAEO FMMost szól:

Áttörést nem, de annál több vitát hozott eddig a csak női autóversenyzőknek szervezett bajnokság

Hétvégén a Hungaroringre látogat a Forma–1 kíséretében a kizárólag női autóversenyzőknek indított sorozat, a W Series. A 2019-ben indult bajnokságot nem titkoltan azért alapították, hogy „egyenlő esélyeket biztosítson a nőknek, és megszüntesse azokat az anyagi akadályokat, amelyek történelmileg megakadályozták őket abban, hogy a motorsport felsőbb szintjére jussanak”. Szintén nem titkolt cél, hogy idővel újra női pilótát juttassanak a Forma–1-be, amelyben eddig öt nő vezethetett.

A W Series céljainak fontosságát senki sem vitatja, de a választott módszer, vagyis az, hogy a női autóversenyzőket külön csoportba emelik a férfiaktól eltávolítva, nem mindenkit győzött meg abban, hogy ez lenne a siker receptje. Bár a helyzet nem ennyire fekete-fehér, mutatunk két példát alább, amik segítenek megérteni a W Series jelenlegi helyzetét, a létrehozása nyomán keletkezett nehézségeket, illetve azt, hogy a kritikusai mit kifogásolnak benne.

A 24 éves Jamie Chadwick abszolút a mezőny fölé nőve uralja a női bajnokságot, vagyis a W Seriest: 2019-ben a hat versenyből kettőt nyerve lett bajnok, 2021-ben nyolcból négyszer győzött (és csak egy futamon nem lett dobogós), idén pedig egyelőre ötből öt futamot megnyerve 70 ponttal vezeti a bajnokságot a Hungaroringre érkezve. (2020-ban a koronavírus miatt elmaradt a bajnokság.) Chadwick viszont kétszeres címvédőként is kénytelen volt visszatérni a sorozathoz, annak ellenére, hogy 2021 végén már jelezte, szeretne magasabb szintre lépni. Ezt a lehetőséget viszont senki nem adta meg neki, tehát hiába lóg ki klasszisokkal a női mezőnyből, a W Series (eddig) nem teremtett lehetőséget neki a kiugrásra.

A 21 éves Sophia Flörsch tudatosan mondott nemet a W Series hívásának, mert állítása szerint az egy zsákutca. A női bajnokság helyett ragaszkodott ahhoz, hogy továbbra is olyan sorozatokban szerepeljen, ahol férfi pilótákkal mérheti össze a tudását. Flörsch, aki már a W Series 2019-es születése előtt is a Forma–3 Európa-bajnokság mezőnyét erősítette, azóta eljutott a Forma–3-ba, szerepelt egy idényt a DTM-ben, rendszeres indulója az európai Le Mans-szériának, amiben már kétszer is dobogóra állhatott úgy, hogy csapatán belül inkább ő a gyorsabb, nem férfi riválisai, és háromszor már a legendás Le Mans-i 24 órás versenyen is részt vett.

Természetesen lehetetlen tökéletesen összehasonlítani Chadwick és Flörsch eredményeit úgy, hogy nem szerepeltek egymás ellen bajnokságban, de pusztán az eredménysort nézve azért látszik, Flörsch nem döntött rosszul, amikor a külön utat választotta.

Flörsch egyébként viszonylag gyakran élesen kritizálja a W Seriest és annak létjogosultságát. 2021 szeptemberében például a következőket mondta a sorozatról: „Úgy állítja be magát, mint egy Forma–3-as versenysorozat, de a legutóbbi versenyen 10 másodperccel lassabbak voltak körönként, mint a rendes F3. Azt mondják, hogy »Eljuttatjuk a következő nőt a Forma–1-be«, de ez nem fog megtörténni, mert a W Seriest megnyerő nőnek még mindig bizonyítania kell majd a Forma–3 és a Forma–2 férfijai ellen.” Flörsch legfőbb kritikája, hogy a sorozatra elköltött pénzt jobban is fel lehetne használni: nem szegregálni kellene a női pilótákat, hanem olyan versenycsapatokat létrehozni, amelyek normál bajnokságokban indítanának nőket férfiak ellen, hogy meglegyen a viszonyítási alap.

 Joan Valls / AFP
Jamie Chadwick, a Veloce Racing versenyzője a W Series tesztjén a Barcelona-Catalunya versenypályán, Barcelonában, 2022. március 3-án – Fotó: Joan Valls / AFP

Hasonlón dolgozik az F2-es és F3-as bajnokságok főnöke, Bruno Michel, aki nagyon szeretne már (újra) női pilótát látni a mezőnyben, ugyanakkor kiemelten fontosnak tartja, hogy ha eljut valamelyik sorozatba egy női autóversenyző, az készen álljon a feladatra. Michel korábban egyébként tárgyalásokat is folytatott a W Series képviselőivel, hogy a legtehetségesebb fiatal női pilóták tesztelhessenek, vagy adott esetben egy-egy versenyen indulhassanak is a Forma–3-ban. Ketten, Nerea Marti és Irina Szidorkova 2021 novemberében meg is ismerkedhettek az F3-as autóval, de a szintlépés mindkettejüktől távol van.

Michel idén áprilisban azon is sopánkodott egy sort, hogy Chadwick egy F3-csapattól sem kapott lehetőséget a W Seriesből való kiugráshoz, hozzátéve, hogy nem tudja, miért nem valósult meg ez, mert úgy tudja, több csapat is örömmel várta volna a kétszeres bajnok pilótát, aki úgy gondolja, készen áll az F3-ra.

Michel szerint a bajnokságba érkező női pilótáknak készen kell lenniük, eredményt kell felmutatniuk. „Nagyon erősen hiszünk abban, hogy semmi akadálya annak, hogy egy női versenyző ugyanazt az eredményt érje el, mint egy férfi, de ez felkészülés kérdése.”

2019-ben volt női pilóta az F2-ben, méghozzá az Alfa Romeo F1-csapat tesztpilótája, Tatiana Calderón, aki 22 futamon egyszer jutott csak a pontszerző 10. hely közelébe, de akkor is csak 11. lett. Azóta ő is megfordult az európai Le Mans-szériában és a Le Mans-i 24 órás versenyen, idén pedig már Amerikában, az IndyCarban vezet. Az ő példája jól mutatja, hogy milyen, amikor valaki felkészületlenül érkezik túl erős bajnokságba.

Jobb helyre is mehetne a pénz

Pont ez a felkészülés az, amit Flörsch hiányol a W Series koncepciójából. Ahogy egy interjúban levezette, a Forma–1 eléréséhez rengeteg pénz és rengeteg gyakorlás kell: minimum négy-öt év gokartozásról, 2 év Forma–4-ről, 2 év Forma–3-ról és 2 év Forma–2-ről beszélünk. A W Series ehelyett 16–28 év közötti női pilótákat toboroz, miközben egy, az élvonalba pályázó férfi versenyző 16 éves korára több tízezer kilométert tett meg gokarttal, és már biztosan az F4/F3 szint lebeg a szeme előtt.

Ebben a rendszerben nincs helye a W Series jelentette mellékvágánynak. Ehelyett a két-három legtehetségesebb női versenyzőt kellene menedzselni F4-es vagy F3-as bajnokságokban. „2021-ben a férfiak és nők külön világának alapgondolata elavult és hamis. Az oktatásban, a vállalkozásokban és még a hadseregben is eltörölték ezt az ősrégről velünk maradt dolgot” – mondta Flörsch.

Ami a W Seriesen kívüli dolgokat illeti, szerinte 6-10 éves korban már gokartba kellene ültetni a lányokat is, a csapatokat pedig kisebb kedvezményekkel kellene ösztönözni, hogy felkarolják a tehetséges lányokat. A globális változáshoz viszont az is kell, hogy az F1 hajlandóságot mutasson a női versenyzők (későbbi) befogadására. A 2018-as Makaói Nagydíjon brutális balesetbe kerülő, a pályáról kirepülő autóban csigolyatörést szenvedő Flörsch szerint neki a 2021-es szezon végén a jelentősebb szponzorai ellenére is úgy 2-3 millió euró hiányzott az F2-es szerepléshez, ez is kifejezetten akadály az F1-be jutás terén.

Még 30 év várakozás?

Utoljára 30 éve volt női pilóta a Forma–1-ben, az olasz Giovanna Amati a szezon első három futamán kapott lehetőséget a Brabhamtől, de sem Dél-Afrikában, sem Mexikóban, sem Brazíliában nem jutott be a futamon való indulást jelentő legjobb 26-ba a 30 fős mezőnyből.

 Trevor Samson / AFP
Giovanna Amati olasz autóversenyző a Dél-afrikai Nagydíj edzése előtt, 1992. február 27-én – Fotó: Trevor Samson / AFP

Amati az ötödik, egyben máig utolsó női pilóta volt az F1 történetében. Előtte Maria Teresa de Filippis az ötvenes, Lella Lombardi és Divina Galica a hetvenes, Desire Wilson pedig a nyolcvanas években jutott el a motorsport csúcsáig. Azóta maximum teszteket láthattunk, Susie Wolff 2014-ben a Williamsnél tesztelt, Tatiana Calderón az Alfa Romeo autójába ülhetett be. Az úgynevezett szuperlicenc bevezetése óta egy női pilótának jött össze kellő pont ahhoz, hogy elvi szinten esélye legyen az F1-re, de Katherine Legge pontjai 2019-ben lejártak bármiféle nagyobb lehetőség nélkül. Ő 2005-ben ülhetett be egyébként egy Minardiba.

Nehéz terep

A női tehetségek előtt álló akadályok lényegében az 1950-es évek óta változatlanok. A fő gond statisztikai: nagyságrendileg kevesebb lány ül gokartba, mint fiú, és aki elkezd is gokartozni, átlagban jóval később teszi, mint a fiúknál látni ezt, tehát hátrányba is kerül. Mivel nincs kialakított rendszer a lányok-nők magasra jutásához, ezért a tehetségeket pásztázó szakemberek lényegében alig foglalkoznak a lányokkal, mondván, minek, hiszen úgysem jutnak el a Forma–1-ig.

Ezáltal 70 éve fel van adva a lecke a legtöbb, autóversenyzésről álmodó lánynak. Ha van is, aki rászánja magát a küzdelmes útra, az szinte semmi támogatást nem kap, így esélye sincs elérni az F1-ig.

Főleg, hogy a motorsport sosem volt igazságos világ, most sem az. Sokan mondják, hogy ha elég tehetséges lenne egy női pilóta, biztosan eljutott volna már az F1-ig. De a motorsportban a tehetség csak egy nagyon kis szelete a sikernek, az F1-ben és alatta is láthatjuk időről időre, hogy hány, az adott szintre nem való férfi pilóta kap lehetőséget annak ellenére, hogy világos, nincs meg hozzá a kellő tudása, tehetsége. Csak, mondjuk, a pénze.

Chadwick a két W Series-bajnoki címmel összesen 1 millió dollárt szerzett, de ez is kevés volt neki a feljebb lépéshez. De nem csak ez a gond. Azzal, hogy a W Seriesbe összeterelték a női pilótákat, elveszett az igazi referenciapont. Azt látni, hogy az idén Chadwick mindenkit legyőz, de nem tudni, hogy akiket megver, azok milyen szinten vannak, tehát senki sem tudja igazán, hogy minél jobb sokkal. Az F4-ben, F3-ban versenyző férfi pilóták sok éve mérik össze a tudásukat egymással, az valódi referencia.

Ráadásul ha a két év alatt 1 millió dollárt nyerő Chadwick nem jut sehova a sikereivel, a W Series könnyen elvesztheti a hitelét mint valódi ugródeszka bárhova.

Kezdetnek jó

Ennek ellenére egyáltalán nem állítható, hogy a W Series teljesen elhibázott koncepció lenne, pusztán más szinten kell vizsgálni a sikerét. Instant eredményt nem tudott hozni, és valószínűleg a bajnokságon keresztül egy női pilóta sem jut el a Forma–1-ig. Ezt a sorozatban szereplő mostani pilótáknak is tudniuk kell.

De ha lesz 5, 10, 15 éven belül egyetlen olyan lány, aki azért ült gokartba, mert látta a W Seriest, és ő reális eséllyel jut majd a férfiak közé az F1 kapuját jelentő Forma–2-be, már megérte a dolog. Az ugyanis tényleg óriási eredmény, hogy 2021-ben és 2022-ben is az F1 betétfutamaként, tehát a lehető legjobb platformon versenyez a W Series, több embert máshogy sem tudnának elérni.

 Jared C. Tilton / Getty Images / AFP
A brit Jamie Chadwick a W Series második futamán, a Circuit of The Americas pályán, 2021. október 24-én – Fotó: Jared C. Tilton / Getty Images / AFP

Ez az inspiráció pedig nagyon kell. Nem szabad ugyanis abba a csapdába esni, hogy mindenki kudarcot kiált, ha esetleg Chadwick megakad a felfelé törésben. Nem lehet a föld népességének felét az ő nyakába akasztani, és azt mondani, minden leendő női autóversenyző sikere azon múlik, lesz-e Chadwickből F3-as vagy F2-es pilóta.

Szintén nem lehet megtenni ezt a Ferrari pilótaakadémiájához leigazolt Maya Weuggel vagy Lara Camps Torrasszal. A Ferrari akadémiáján jelenleg tíz tehetséggel foglalkoznak, két nő van köztük. A spektrum pedig elég széles: a már a Forma–1-ben szereplő Mick Schumacher is ott van a tehetségek között, ahogy a még csak gokartozó Camps Torras is.

A korábbi pártfogoltak között van jó pár olyan, aki eljutott az F1-ig, de van, aki a sportautózásban kötött ki, az tehát semmire nem garancia, hogy valaki egyszer bekerül a Ferrari szárnyai alá. Felesleges tehát azt várni, hogy Weug vagy Camps Torras majd megváltja a világot – lehet, hogy így lesz, de ez nem lehet elvárás. A célnak inkább annak kell lennie, hogy minél több tehetséggondozónál legyen minél több női pilóta, hogy senkinek ne egyedül kelljen vinnie ezt a terhet.

Erre pedig kiváló lehet hosszú távon a W Series, sőt igazából már most is az: Chadwick a Williams, Jessica Hawkins az Aston Martin, Abbi Pulling pedig az Alpine F1-csapatok akadémiájára került be. A W Series vezérigazgatója, Catherine Bond Muir, a kiugrók közé sorolja Naomi Shiffet is, aki a W Seriesnek is köszönhetően lett F1-szakkommentátor a brit Sky Sportsnál.

Nagyjából ugyanezt a megközelítést fogalmazta meg Flörschre is visszautalva minden idők egyik, ha nem legsikeresebb női autóversenyzője, a négy raligyőzelmet és az 1982-es vb-ezüstöt is begyűjtő Michèle Mouton, aki korábban a Nemzetközi Automobil Szövetségnél a női részlegért is felelt:

„Ha a W Series egy olyan felderítési/kiválasztási csatornának tekinthető, amely több fiatal nőt vonz a motorsportba, és lehetővé teszi nekik, hogy feljussanak a magasabb vegyes kategóriákba, hogy folytathassák fejlődésüket, ahogyan a Girls on Track gokartprogramunk teszi, akkor én támogatom!

Ha nem, akkor ez a bajnokság az én szememben továbbra is korlátozott és diszkriminatív marad, mivel a nők csak egymás ellen versenyezhetnek.

A legjobb versenyzők, akik már profi csapatokban versenyeznek, természetesen nem akarnak a W Seriesben versenyezni, ami megmagyarázza a sorozat korlátozott színvonalát is, hiszen a legjobban teljesítők nem vesznek részt benne.”

Oszd meg ezt a cikket!