DAEO FMMost szól:

Ennyi lenne az ideális fizetés a magyar pályakezdők szerint: meglepő különbségek a bérigények között

A Work Force felmérést készített a hazai pályakezdő fiatalok bérigényéből, derül ki a Portfolio cikkéből. 

Ez alapján a pályakezdők nagy része 350 ezer forint fölötti fizetésért állna csak munkába, de vannak olyanok is, akik milliós fizetésben gondolkodnak. 

Magyar pályakezdők bérigénye

A felmérésben részt vevő 18 és 25 év közötti pályakezdő fiatalok körülbelül 30 százaléka lenne elégedett a havi bruttó 350 ezer forintos jövedelemmel, de a 60 százalékuk ennél többet vinne haza. A megkérdezettek 10 százaléka nem mondta el, hogy mennyit keresnének, írja a cikk. 

GettyImages-607477459
Fotó: Hinterhaus Productions / Getty Images Hungary

Mintegy 27 százalékuk 350 és 450 ezer forint közötti bérezést tartana ideálisnak, de több mint 10 százalékuk csak 600-800 ezer forintos fizetésnek örülne. 2,7 százalék még ennél is többet szeretne, ők nem lennének elégedettek milliós fizetés alatt. 

A munkahelyválasztás legfontosabb szempontja a felmérés szerint versenyképes fizetés, ezt követi a rugalmas munkaidő, a nyitott és támogató vezetés, a befogadó csapat, illetve az előrelépés lehetősége is. 

A fiatalok közül sokan számolnak azzal, hogy hosszabb időt is eltöltenének egy helyen, 45,4 százalékuk öt évig vagy annál tovább maradna egy munkahelyen, és csupán 10 százalékuk váltana néhány év után. 29 százalékuk nem válaszolt. 

A cikk az ajánló után folytatódik

A megkérdezettek 78,7 százaléka szeretne magasabb pozícióba lépni, és több mint 43 százalékuk reális esélyt lát arra, hogy ez két éven belül meg is fog történni. A nyilatkozók több mint 45 százaléka számít a ranglétrán való feljebbjutásra 3-5 éven belül, derült ki a cikkből.

Ezekben a megyékben a legmagasabb az átlagfizetés: nagyok az eltérések az országban

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók adókedvezmények nélküli nettó átlagkeresete 285 ezer forintot tett ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) utolsó friss, 2021 I-III. negyedéves adatai szerint.

Képek: Getty Images Hungary

Oszd meg ezt a cikket!