DAEO FMMost szól:

Erős Antónia 25 éve házas: így jöttek ki a mélypontokból férjével, Lacival

Erős Antónia egyértelműen az ország kedvenc női híradósa, aki 1998 óta majdnem minden este beköszön a tévénézőknek az RTL Klubon. A magánéletét ugyanakkor óvja a nyilvánosságtól, csak keveset árul el családjáról. 

A tévés 1997-ben ment férjhez Tóth Lászlóhoz, akivel immár 25 éve kitartanak egymás mellett jóban és rosszban. 

Erős Antónia férje, László

Erős Antónia fiatalon a Kaposvári Városi Televíziónál kezdte a pályáját, 1990 és 1993 között dolgozott itt. Ennek a munkának köszönhetően ismerkedett meg Lászlóval 1995-ben. A férfi azonnal beleszeretett a sztár hangjába, majd a külsejébe, személyiségébe is. Az első kávé után néhány évvel sor került az esküvőre. 

eros-antonia2
Fotó: RTL Magyarország

A családalapítással 12 évet vártak, ennek az volt az oka, hogy felváltva érezték úgy, nem állnak készen, nem szeretnének szülők lenni. Egy törökországi nyaralásból hazatérve azonban végre egyszerre mondták: jöhet a baba. Amikor kiderült, hogy kettő lesz, Laci először sokkot kapott, akkor nyugodott meg egy kicsit, amikor megmondták az orvosok, az egyik fiú, a másik lány. Szonja és Matyi 2009-ben jöttek a világra. 

A cikk az ajánló után folytatódik

A híradós sosem akarja azt a látszatot kelteni, hogy a házasságuk tökéletes, szerinte teljesen normális, hogy vannak olykor mélypontok.  

- Mi a jó házasság receptje? Talán az, hogy a mélypontokon is ki kell tartani, és hinni abban, hogy lesznek még boldog napjaink együtt. Eszemben sincs egy ideális házasságot vizualizálni, megteszik azt helyettem elegen, aztán jól el is válnak. Nálunk vannak gödrök és vacak időszakok, de valahogy mindig átvészeljük, mert a kapcsolatunk legfontosabb alapja, hogy szeretjük egymást - árulta el a híradós Meglepetés magazinnak.

eros-antonia
Fotó: RTL Magyarország

Erős Antónia szerint az is fontos, hogy ha kell, képesek kompromisszumot kötni, elfogadni egymás igényeit.

- Hosszú távú, harmonikus kapcsolatban szerintem el kell engedni az önzést, és még inkább így van ez, amikor megszületnek a közös gyerekek. Szonja és Matyi születése után tanultam meg igazán, hogy nem én vagyok a világ közepe, és ez így van jól. Ettől függetlenül úgy gondolom, egy családot egyben tartani és egészséges lelkű gyerekeket nevelni kőkemény meló. 

Szellő István középső fia

Szellő István négygyerekes édesapa: az első házasságában született fia, András 25, a másodikban világra jött Ádám 19 esztendős. Az ikrek, Manna és Alen egy harmadik kapcsolatból születtek, és 12 évesek. 

Cover-fotó: RTL Magyarország

Oszd meg ezt a cikket!