DAEO FMMost szól:

Garaczi László: A NER önismeretre utalt minket, és így megtudtuk, hogy ilyenek vagyunk

Ezen a héten a 66 éves Garaczi László volt Veiszer Alinda vendége, az író, költő életét többször is az irodalom „mentette meg”. Már gyerekkorában látta maga körül az öngyilkosságot, kamaszkorában az iskolában problémák voltak vele, depressziós volt, később belevetette magát a rock and roll éjszakai világába. Valahogy mindig az ellenkultúra érdekelte, de igyekezett megtalálni minden életkorában a jót is a világban.

Az öngyilkosság sokkal komolyabban foglalkoztatott, mint a disszidálás – vágott bele a beszélgetés elején fiatalkora elemzésébe Garaczi László. A számos díjjal, így lovagkereszttel kitüntetett író, költő Veiszer Alinda műsorának volt vendége, a teljes beszélgetést egy jelképes összegért itt tudja megtekinteni.

Garaczi azt mondta: nagyon neurotikus kamasz volt, elveszett és ellenszenves figurának érezte magát, 16 éves korától válságokból válságokba került, nagyon szorongott. Már általános iskolában több intőt kapott, nagyrészt bohóckodásért. A legkomolyabb megrovását akkor kapta, mikor az iskolából átcsúzlizott a szemben lévő irodába, ahol eltalált egy nőt, akit a mentőnek kellett elvinnie; ebből rendőrségi ügy is lett.

Környezetében ijesztően sokszor megjelent az öngyilkosság: több nő is megölte magát abban a házban, ahol gyerekként lakott, a szomszédban egy anyuka és a lánya lettek öngyilkosok, és a felettük lakó szomszéd is véget vetett az életének. Olyan is volt, hogy tanult és látta, ahogy kiesik valaki az ablakból. Emellett a családját sem kerülte el az öngyilkosság, két unokatestvére ölte meg magát.

Ő maga az öngyilkossággal nemcsak gondolati szinten foglalkozott, hanem volt olyan, hogy búcsúlevelet is írt, és előkészítette az öngyilkossághoz szükséges eszközöket. A téma komolysága ellenére mégis meglehetősen viccelődve és ironizálva beszélt erről a kísérletről. Azt mondta: annyira hosszúra sikeredett a búcsúlevele, hogy közben már nem maradt ideje öngyilkosnak lenni, mert hazajöttek a szülei.

„Holnap folytatom a búcsúlevelet, és akkor holnap délután öngyilkos leszek”.

Mikor már harmadik napja írta a levelet és még mindig élt, rájött, hogy valójában nem is akar öngyilkos lenni. Visszatekintve úgy látja, hogy ha rövidre sikerül a búcsúlevele, valószínűleg akkor sem vetett volna véget az életének. Mégis metaforikus értelemben az irodalom mentette meg.

Benne volt, hogy elkallódik

Gimnazistaként mikor végig ment egy aluljáróban, azt érezte, vonzódik a hajléktalan emberek életmódjához. Ennek oka lehetett a szabadság iránti vágya, és az, hogy nem akart részt venni az intézményesített rendszerben, ellenkultúrát keresett. Nem találta a közegét, nyaranta mindig egyedül volt.

1980 körül aztán változás kezdődött: bevették a Jelenlét című alternatív irodalmi lapba az egyetemen. Erre nagy szüksége volt, mert benne volt az életvitelében az elkallódás esélye. Tehát ekkor is az irodalomnak köszönhetően tudott átlendülni egy nehéz időszakon. Aztán a '80-as évek elejétől csöppent bele a budapesti éjszakába, és ez is segített neki abban, hogy jobban legyen.

Ebben társa Gémes János, művésznevén Dixi volt. Dixi, aki szintén költő volt, mondta meg, hogy hova menjenek, mit csináljanak, ő volt a hierarchia csúcsán. Az alapkoncepció az volt, hogy ha semmit nem tudsz csinálni, improvizálj, és az életedből csinálj műalkotást.

A rock and roll egy amorális valami, a rock and roll az, hogy megígérsz valamit, és nem csinálod meg (...)

– fogalmazott. Az irodalomnak köszönhette részben azt is, hogy kilépett ebből az életformából, mert ugyan megtalálta a közegét, de ebben is el lehet kallódni hosszú távon. Később sem hagyta hátra teljesen az éjszakázást. Mikor sikeres volt, többes életet élt, vagyis hajnalban Dixivel őrjöngött, de otthon jófiú volt, kialudta magát, napközben művészekkel találkozott.

„Szerintem a szabadság azt jelenti, hogy magaddal békében élsz.”

Régebben feszélyezte a luxus, most már ez nem így van, de most is érdeklik az ellenkultúra helyszínei. Azt mondta, igyekezett minden életkorban megtalálni, hogy mi a jó éppen.

 Veiszer Alinda műsora
Fotó: Veiszer Alinda műsora

Tragikus avantgárd ironikus hangvétellel

Idővel a munkájában is fegyelmezettebb lett, évekig akár egy szöveggel foglalkozik.

„Fiatalon az ember azért nem ír regényt, mert nem ér rá (...)”.

Az első regényénél ő is már 40 éves volt, hiszen ekkor már jobban bírta a magányt, és szerinte egy regényhez türelem kell.

Ha a művészetét kéne jellemezni, akkor egy formabontó, provokatív, tragikus avantgárd attitűdöt próbál egy ironikus hangvétellel, mentalitással vegyíteni, de ez szerinte sokaknak nehezen befogadható, mert az olvasó nem tudja eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen.

– (…) Mindig az az érzésem, hogy valami ellen is mész, de persze ez lehet hogy nem igaz, mert lehet, hogy egyszerűen csak így jön ki belőled valami, de vannak a hagyományos drámák meg vannak a hagyománytalanok.
– Posztdramatikus drámák ezt úgy hívják.
– Mit nevezünk posztdramatikus drámának?
– Főleg a németeknél vannak ilyenek, az a lényege, hogy mikor beszélgetnek a szereplők, akkor azt is mondják, amit gondolnak, meg esetleg megjelenik az, amit gondolnak, ilyen játékok vannak benne.
– De ez miért jó a dráma műfajának?
– Engem a dráma műfaja nem érdekel.

Szerinte mikor ő az irodalomban szocializálódott egy felforgató attitűd jellemezte a szakmát, generációsan avantgárd indíttatásúak voltak.

„Ha Dixi volt az éjszaka pápája számomra, akkor a művészet pápája Erdély Miklós volt.”

Garaczit most meghatja, ha új generációk tűnnek fel a szakmában, mert a „szent tüzet” látja a tekintetükben.

Közvélemény-kutatóként is dolgozott

Egy érdekes terület volt az életében, mikor közvélemény-kutatóként dolgozott. Ebben is valahol már a történetmesélő énje bontakozott ki.

Ennek szemléltetésére elmesélt egy sztorit ebből az időszakból: nem ment kutyás házakhoz, mert egyik alkalommal egy kutya megtámadta. Veiszer Alinda erre viccesen megjegyezte, hogy az ő felméréseiben akkor „Budapest kutyátlan volt”. Többször lefaragta a kérdőívek hosszát vagy otthon töltötte ki őket, végül úgy döntött, nem csak a kutyáktól, de az emberektől is távol tartja magát.

A kérdőívekben meg kellett adni olyan alapadatokat, mint a kérdezett neme, foglalkozása, életkora. Ő ezek alapján elképzelt egy embert, és ki se ment megkérdezni a véleményét, hanem kitalálta a sztoriját. Évekig úgy mond „gyakorolta a karakter ábrázolást.”

Az elmúlt 15 évben sokkal többet kell a politikával foglalkoznia

„A politikum párt-talan bennem” – írja a Milyen is vagyok? című versében. A rendszerváltás előtt felmerült benne az ellenzéki aktivizmus, kiadtak szamizdatokat is, interjúkat csináltak. De hamar rájöttek, hogy az ellenzéken belül ugyanúgy megvannak a hatalmi hierarchiák, és ez már nem tetszett neki. Szerinte egy diktatúrában az ellenzéknek is diktatórikusnak kell lennie, és ő a hatalmi harcokkal nem tud azonosulni.

Az anarchizmus közel állt hozzá: a Ferencvárosi Művelődési Központ (FMK) társasága, és amikor Berlinben lakott, az ottani közössége is anarchista volt, sőt: majdnem csatlakozott a rendszerváltás után Magyarországon az anarchista párthoz is. De mikor azt látta, hogy be akarnak kerülni a parlamentbe, meggondolta magát.

A legjobb időszak politikailag 1989-92 volt szerinte, akkor egy anarchiában tomboltunk, eufória volt, a régi törvények megszűntek, újak még nem voltak. Akkor még voltak illúziói, hogy talán tényleg jó jöhet most.

A 2000-es évek közepéig azt gondolta, hogy nem szimpatikus semmi, de legalább nem kellett annyit foglalkoznia a politikával. Az elmúlt 15 évben sokkal többet kell törődnie vele. Szerinte a különböző nézetű írok között ma nincs átjárás, miközben korábban ez legalább megvolt. Azt is mondta: a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) önismeretre utal minket, és így megtudtuk, hogy ilyenek vagyunk. Szerinte annak a hárommillió szavazónak, aki a Fideszre voksolt áprilisban, a nagy része tényleg hisz ebben a rendszerben. Következésként:

„hárommillió embert nem tudok gyűlölni, egyet se tudok”.

Oszd meg ezt a cikket!