DAEO FMMost szól:

Időközik: Lázár János egykori sofőrjét választották meg Mártély polgármesterének

Időközi választást tartottak vasárnap a Csongrád-Csanád megyei Mártélyon, ahol Lázár János egykori sofőrje is indult is polgármesteri címért. A másik induló Putz Anita, a regnáló polgármester volt. Ambrus István fölényes győzelmet aratott: a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint a szavazatok több mint 67 százalékát szerezte meg (407 szavazat), míg Putz Anita 32,8 százalékot kapott (199 szavazat). Az időközi választásra azért írták ki, mert még április közepén a képviselő-testület feloszlatta magát.

Hivatalosan mindketten függetlenként indultak, de Lázár János hónapok óta kampányolt Ambus mellett és Putz ellen. A miniszter egy alkalommal alkalmatlannak nevezte Martély polgármesterét, és egy rádióinterjúban pedig azt állította róla, hogy csődbe vitte a falut.

 Lázár János Facebook-oldala
Ambrus István és Lázár János – Fotó: Lázár János Facebook-oldala

Ásotthalmon is időközi választáson döntöttek Toroczkai László utódjáról. A településen készült riportunkat itt olvashatja. A Mi Hazánk elnöke kilenc év után mondott le a polgármesterségről, miután országgyűlési képviselő lett. Utódjának az eddigi alpolgármestert, a függetlenként induló, de a Mi Hazánk támogatását élvező Papp Renátát választották meg. Papp a szavazatok 57,8 százalékát szerezte meg (623 szavazat).

34 százalékkal a másik független jelölt, Bardócz Csaba kapta a második legtöbb voksot (367 szavazat). A Gattyán-féle Megoldás Mozgalom jelöltje, Szatler Tatjána lett a harmadik 5,5 százalékkal (60 szavazat). A Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelöltje, Magyar Gábor 1,5 százalékot és 16 szavazatot gyűjtött. Volt egy harmadik független jelölt is, Greller Zsuzsanna 1 százalékot ért el, ami 11 voksot jelent.

Papp Renáta 2010 óta önkormányzati képviselő Ásotthalmon, és a 2019-es választás után kérte fel alpolgármesternek Toroczkai László. Az elmúlt fél évben már gyakorlatilag ő irányította a várost, miközben a Mi Hazánk elnöke kampányolt.

Orosházán önkormányzati képviselőt választottak vasárnap. Az 5. számú választókerületben a Fidesz által támogatott független jelölt nyert, Gyapjasné Béres Enikő a Momentum-DK és a Mi Hazánk jelöltjét előzte meg. Gyapjasné Béres Enikő 60,9 százalékot kapott (184 szavazat), a Momentum és a DK közös jelöltje, Németh Sándor 26,8 százalékot, (81 szavazat), míg a mi hazánkos Nagy Zsolt 9,9 százalékot (30 szavazat).

Oszd meg ezt a cikket!