DAEO FMMost szól:

Itt vár az ország legrégibb kisvasútja is: a nyári Debrecennel nem tudunk betelni

A sok mindenben első, történelmi nevezetességeiről híres Debrecen egy pezsgő város, legalábbis, ami hagyományait, kultúráját illeti, amúgy egy békés, élhető település nem túl kapkodó tempóval, nagyon csalogató programokkal. Újra és újra megállapítjuk, hogy Debrecen magával ragadó városába érdemes nyáron ellátogatni

A harmadik legnépesebb városunkba a Debrecziner Gourmet Fesztivál alkalmából látogattam el, ahol hamar kiderült számomra, itt az emberek az év minden napján ünneplik az életet. 

Debrecen nevezetességei 

Legízletesebb gasztronómiai hagyományok

"Debrecen azon különleges városok egyike, melynek nevéhez íz is párosul" - olvashatjuk a Visit Debrecen szellemes felütését. “A debreceni kolbász annyira ízletes, hogy rögtön párban adják!”

A Hungarikumnak nyilvánított páros kolbász mellett Debrecen és a Hajdúság számos ételspecialitással büszkélkedhet, melyeket a hagyományos és újhullámos éttermekben városszerte kóstolhatsz. Ha egy helyit kérdezel, ő biztosan tudja, merre vannak a „titkos” slambucpartik, hol kapható a legautentikusabb debreceni töltött káposzta, vagy éppen, hogy mennyit kell utazni egy igazi hortobágyi húsos palacsintáért.

Legelső magyar természetvédelmi terület

A debreceni Nagyerdő 9000 éve létezik, különleges védett növényfajok és állatok élnek területén. Nevét hatalmas, 100-120 éves fáiról kapta. Az erdőt a 18. században parkká nyilvánították, majd 1939-ben 1. sorszámmal jegyezték be a védett természeti területek törzskönyvébe.

A Nagyerdei Park és a Békás-tó környezete szolgál helyszínéül a Campus Fesztiválnak és a Debreceni Bor- és Jazznapoknak is.
A Nagyerdei Park és a Békás-tó környezete szolgál helyszínéül a Campus Fesztiválnak és a Debreceni Bor- és Jazznapoknak is.
Fotó: VisitDebrecen

Debrecen a természetimádók számára álomdesztináció, csillagtúrával megannyi csodás helyre el lehet jutni. A belvárostól karnyújtásnyira ott a Nagyerdő, a várostól északkeletre az Erdőspuszták, félórányi autóútra pedig a Hortobágy, ahol szintén vannak kisebb-nagyobb telepített erdők, nem utolsósorban pedig több mint háromszáz madárfaj.

Legrégebben épült működő kisvasút

A Zsuzsi Erdei Vasút Magyarország legrégebben épült működő kisvasútja, mely mára már jelen van minden debreceni család szívében. Az idén a 140. születésnapját ünneplő kisvasutat több százan látogatták meg a jeles alkalomból.

A legek egyeteme

A Debreceni Egyetem nem csak az egyik legnagyobb, de a legrégebbi folyamatosan működő magyar felsőoktatási intézmény. Jogelődjét, a Református Kollégiumot 1538-ban alapították, és azóta zavartalanul működik.

Kilencven éve, 1932. május 15-én avatták fel Debrecen egyik legikonikusabb épületét, az egyetempalotát. A Korb Flóris tervezte, ma is lenyűgöző épületet hatalmas park és szökőkút keretezi.

A Debreceni Református Kollégium Magyarország egyik legnevezetesebb, leggazdagabb múltú oktatási intézménye, számos nevezetes diák neve csenghet ismerősen. Itt tanult Ady Endre, Arany János, Csokonai Vitéz Mihály, Fazekas Mihály, Kölcsey Ferenc, Szabó Lőrinc, Tisza István és még sokan mások.

A cikk az ajánló után folytatódik

Legnagyobb református templom

A Debreceni Református Nagytemplom alapterület szerint hazánk legnagyobb református temploma, és a város ikonikus épülete. Az épület egy turisztikai álom, méltán lehetnek büszkék rá a városlakók. Eredeti vizsolyi bibliájukkal, Kossuth Lajos székével, pipájával és a várost betekintő panorámajárdájával nagyon megéri a látogatást. Látogatásunkkor a padlásteret is bejártuk, ahol a régi óraszerkezet, valamint eredeti templomterveket bemutató makettetek láthatók. A Virágkarnevál hetében, most már hagyományosan, éjszakai templomtúrára is befizethetünk.

A legtöbbet fordított magyar írónő szülőhazája

Szabó Magda Debrecenben született, mégpedig a Domb utca 16. szám alatt. A Szabó család ebben a házban lakott az írónő születésekor, 1917. október 5-én, ahonnan hároméves korában költöztek el. De az írónőnek nem itt avattak emlékházat, hanem a Debreceni Református Kollégium Dóczi Gimnáziumának (korábban Dóczi Leánynevelő Intézet) az udvarán. Itt tanult és érettségizett Szabó Magda 1935-ben, majd 1940-ben a Debreceni Egyetemen latin-magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát szerzett. Több városi séta is kiemeli a debreceni nők érdemeit. Például azt tudtad, hogy Szilágyi Erzsébet sokat tartózkodott Debrecenben, így valószínűleg Hunyadi Mátyás gyermekként jelentős időt tölthetett a városban?

Milyen szülő volt valójában Mátyás király anyja?

Szilágyi Erzsébet támogatta fiait, igazgatta birtokait, folytatta és befejezte Vajdahunyad várának építését is.

(Képek forrása: VisitDebrecen, Malom fókusz.)

Oszd meg ezt a cikket!