DAEO FMMost szól:

Legalább kétszer annyi fizetett szabadság járna az apáknak, mint amennyit kapnak: felszólították a kormányt

Egy 2019-ben született uniós irányelv szerint a jelenleginél több fizetett szabadnap járna az apáknak a gyerek születése után. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) keddi közleményében felszólítja a kormányt, hogy a Munka törvénykönyve megfelelő módosításával garantálja az apáknak a mostani öt helyett a legalább tíz fizetett szabadnapot.

Az érdekképviselet szerint a kormány nem foglalkozott az üggyel. Annak ellenére, hogy a három évvel ezelőtt született irányelv kidolgozásában magyar szakértők is részt vettek, és a bevezetésre kitűzött határidő 2022. augusztus 2. volt, tették hozzá.

Több szabadnap járna az apáknak

A szakszervezeti szövetség jelezte: nem először követeli a Munka törvénykönyve megfelelő módosítását, az apanapok számának duplájára emelést, de eddig hiába. Jelezték, hogy Ausztriában az elsők között reagáltak az uniós elvárásra, és nem tíz, hanem harminc napot biztosítanak az apáknak. Magyarország az öt nappal a sor végén áll.

A cikk az ajánló után folytatódik

"A szomszédban a négyhetes apaszabadságot az egynemű szülők, a nem vér szerinti szülők és a nevelőszülők is igénybe vehetik. Ez idő alatt az apák védettek, vagyis nem lehet őket elbocsátani a munkahelyükről. Ez a védettség nálunk mindössze öt napig tart" - fogalmazott a MASZSZ.

A szakszervezeti szövetség felkéri a kormányt: ha már segítette az egységes nemzetközi irányelv kialakítását, vegye komolyan azt, és mielőbb intézkedjen annak ratifikálásáról is, olvasható a közleményben.

Mennyi időt töltenek kettesben gyerekeikkel a magyar apák? Friss felmérés

Elnézőbbek a munkahelyek, ha a férfi hiányzik a gyerek miatt, mintha a nő. Az apák fele úgy érzi, nincs elég időt a gyerekével, a gyerekvállalás pedig alapvetően átrendezte a fizikai intimitást a szülők között.

Borítókép: Getty Images Hungary

Oszd meg ezt a cikket!