DAEO FMMost szól:

Már rendelhető a Tesla, ami 2,1 másodperc alatt gyorsul százra

Már másfél éve annak, hogy a Tesla bemutatta a Model S és Model X megújult változatát az elképesztő Plaid csúcsmodellel, és mostanra nálunk is rendelhetővé vált az autó, az első példányok az év végére már az utakon lehetnek.

Meglepő lehet, de a Tesla első nagy sorozatban gyártott típusa, a Model S éppen tíz éve került gyártásba, és 2012 óta most kapta meg az eddigi legátfogóbb frissítését. Már másfél éve is annak, hogy 2021-ben bejelentették az újdonságot, meglepetésre egy több mint ezer lóerős változattal és űrhajókormánnyal, és az autó mostantól forintért is rendelhető.

A megújult Model S és Model X európai forgalmazása rögtön a villámgyors csúcsmodellel indul.

A Plaid három elektromotorja összesen 1020 lóerős teljesítményre képes, amivel a Model S-nek 2,1 másodperc is elég, hogy elérje a százas tempót, a végsebessége pedig a nemcsak az elektromos autók között figyelemreméltó 322 km/óra.

A Model X Plaid vásárlói sem panaszkodhatnak majd, hiszen több mint ezer lóerővel a testesebb crossover sem számít lassúnak, 2,6 másodperc alatt van százon és 262 km/órával hasíthat. A hatótávolságot illetően még csak becslés áll rendelkezésre, de

a Model S és Model X hatótávja 600 és 528 kilométer körül lesz, ami egyáltalán nem hangzik rosszul.

Már a magyarországi konfigurátorban is benne van a két autó, a Model S Plaid ára 58 203 900 forinttól indul,

míg a Model X-é 59 646 900 forinttól kezdődik. Az opciókkal ezt még feljebb lehet tornázni: a fehér helyett színes fényezés 961 ezer, a 19 helyett 21 colos felni 2,15 millió, a fehér vagy bézs belső 1,014 millió, a fejlett Autopilot 1,43 millió forintba kerül.

A legizmosabb elektromos autók

Az Audi elektromos csúcsmodellje az 598 lóerős RS e-tron GT legalább 58,7 millió forintért kapható, míg a Mercedesnél a legizmosabb elektromos autó a 658 lóerős EQS 53 4Matic+, aminek 63,7 millió forintnál indul az ára. A BMW-nél az elektromos autók csúcsát a 619 lóerős iX M60 jelenti, 47 millió forintos listaárral, az 544 lóerős i7 xDrive60 pedig 52,1 millió forinttól rendelhető.

A jövőben a teljes önvezető képesség lehetősége 2,86 millió forintos felárat jelent a Teslánál, és a konfigurátorban már a futurisztikus űrhajókormánnyal jelenik meg mind a két modell. Aki most rendel, akár idén decemberben, de legkésőbb jövő februárban átveheti az autóját, a szerényebb teljesítményű Dual Motor változatok rendelése 2023-ban indul.

Ez is érdekelhet:

Oszd meg ezt a cikket!