Mariupol, az Azovi-tenger partján fekvő stratégiai kikötőváros, amely 2022-ben a brutális orosz ostrom során a pusztulás jelképévé vált, ma egy teljesen új, felismerhetetlen arcát mutatja.
Az orosz megszállók által irányított „újjáépítés” ugyanis nem csupán tégláról téglára építi újjá a romokat, hanem módszeresen igyekszik eltörölni minden ukrán nyomot, identitást és tulajdonjogot, mély sebeket ejtve a város múltján és lakóinak jövőjén.
A városkép drámai átalakuláson ment keresztül. A 2022-es ostrom során házak ezrei váltak romhalmazzá, infrastruktúra omlott össze és civil életek ezrei oltattak ki. Ma azonban a helyi jelentések és műholdfelvételek tanúsága szerint a romok egy részét eltakarították, és sietve, nagyszabású építkezések zajlanak. Új lakóházak, üzletek és középületek nőnek ki a földből, gyakran a lerombolt ukrán épületek helyén. Ám az új építkezések stílusa és célja egyértelműen az orosz dominanciát hirdeti, orosz szimbólumokkal és feliratokkal tarkítva, amelyek szembetűnően hiányoztak a háború előtti Mariupolból. A várost átszelő főutak, a központi terek és a legfontosabb infrastrukturális létesítmények már nem csupán orosz feliratokkal vannak ellátva, hanem a városvezetés is teljesen az orosz adminisztráció irányítása alá került.
Az ukrán múlt tervszerű felszámolása
Az átalakulás nem csupán fizikai. Az orosz adminisztráció módszeresen dolgozik az ukrán kulturális örökség és identitás felszámolásán. Az iskolákban az ukrán nyelvet és történelmet oroszra cserélték, a tankönyveket átírták, hogy az orosz narratívát tükrözzék. Az oktatási intézményekben szigorúan ellenőrzik a tananyagot, kizárva minden olyan információt, amely az ukrán szuverenitást vagy történelmi önállóságot hangsúlyozná. Ukrán műemlékeket távolítanak el vagy cserélnek le orosz hősök szobraira, ukrán utcaneveket oroszra változtatnak, ezzel is megváltoztatva a város történelmi memóriáját. A helyi médiában kizárólag orosz propaganda-tartalmak jelennek meg, és minden független információs forrást elfojtanak. A cél nyilvánvaló: egy teljesen eloroszosított város megteremtése, ahol az ukrán múlt emléke elhalványul, és csak az orosz jelen létezik.
Elvett otthonok, elvesztett tulajdonjogok
Azok az ukránok, akik elmenekültek a háború elől, és most vissza szeretnének térni, szinte lehetetlen helyzettel szembesülnek. Otthonaik vagy megsemmisültek, vagy „gazdátlanná” nyilvánították őket az orosz hatóságok, és gyakran már orosz állampolgárok, vagy a megszálló erőkkel együttműködő helyiek költöztek beléjük. Az orosz adminisztráció rendeleteket hozott, amelyek lehetővé teszik a háború sújtotta vagy elhagyott ingatlanok államosítását, majd azok átadását új lakóknak, jellemzően orosz polgároknak, akik a „felszabadított” területekre költöznek. A tulajdonjogok érvényesítése nemzetközi jog szerint gyakorlatilag lehetetlen a megszállt területen, ahol az orosz jogrendszer felülírja a korábbi ukrán jogokat. Ez nem csupán anyagi veszteség, hanem mély személyes tragédia is, hiszen az emberek emlékeit, gyökereit tépik ki ezzel a módszerrel, megfosztva őket a visszatérés utolsó reményétől is.
Mariupol egykor virágzó, többnemzetiségű város volt. Ma az orosz megszállás alatt a túlélésért és a saját identitásuk megőrzéséért küzdő lakosok egyre fogyatkozó közössége él ott. A város újjáépítése egyfajta trójai falónak bizonyul, amelynek belsejében az orosz befolyás és kultúra agresszív terjesztése zajlik. A nemzetközi közösség elítéli ezeket a lépéseket, de a valóság az, hogy Mariupolban minden ukrán dolognak mennie kell, és a város jövője egyre inkább az orosz birodalmi narratívába illeszkedik, ami hosszú távú következményekkel jár majd a régió és a nemzetközi jogrendre nézve is. Az egykori ukrán város ma az elnyomás és az identitásvesztés szomorú szimbóluma.
Forrás: www.nytimes.com
