DAEO FMMost szól:

Mi magunk szárítottuk ki az országot, ezért olyan pusztító most az aszály

Az elmúlt hetekben régen nem látott aszályt tapasztalhattunk Magyarországon: cserepesedő földek, kiégett gyepek, porzó patakmedrek, szárazra került tómedrek fotói járták be a médiát, miközben a mezőgazdasági szakemberek jelentős terméskiesésekről számoltak be. Végső soron a hőhullámok és a csapadékmentes időszakok kialakulásában is benne van az ember, de azt, hogy milyen a talajaink, termőföldjeink állapota, sokkal könnyebben befolyásolhatjuk. Ez a mezőgazdaság szempontjából katasztrofális év sokaknak jó lecke lehet, hogy szélesebb körben elterjedhessenek a már eddig is ismert vízmegtartó technikák, művelési módszerek.

Ha aszályról beszélünk, legtöbbször a mezőgazdaság felől közelítve gondolunk rá, de a hosszabb száraz időszakok egyre több olyan problémát okoznak, amelyek közvetlenül minket is érintenek, amikor a felszíni mellett a felszín alatti vízkészletek is fogyni kezdenek. Ellehetetlenül az öntözés, ipari vízhiány is kialakulhat, és a lakossági vízellátásban is zavarok keletkezhetnek. Ezeket szinte mind meg is tapasztalhattuk az elmúlt hetekben.

Az aszályt a nyárral kötjük össze, de idén már márciusban hatalmas mennyiségű víz hiányzott a talajból, emiatt válhatott még pusztítóbbá a mostani hőségidőszak.

„Az aszály mindig is jellemző volt a kontinentális éghajlatú területeken, de a klímaváltozás fokozza ezt. Megváltozott a csapadék éven belüli eloszlása, a nyári és a tavaszi csapadékok mennyisége csökken, a télié – elméletileg – növekszik, erősödik a mediterrán hatás. Az idén az okozza a rendkívüli aszályt, hogy a téli és tavaszi csapadékok is elmaradtak. Nincs tartalék, a talaj fölső nyolcvan centimétere, egy métere száraz. A kétezres évek elején volt egy hasonló nyári aszály, amikor kilencven napig nem volt csapadék, de akkor volt téli feltöltődés a hótakaró miatt, ráadásul 1999 az egyik legbelvizesebb év volt” – mondta Barta Károly, az Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar geoinformatikai, természet- és környezetföldrajzi tanszékének docense.

„Eddig is voltak csapadékszegény évek, de újdonság, hogy komplett országrészek vannak, ahol gyakorlatilag nem lehet bizonyos haszonnövényeket termeszteni. Táji szintű aszályt látunk, amihez a korábbi években összeadódott vízhiányok is vezettek, és ez már a felszín alatti vizek süllyedésén is látszik.

Mindezt már nem lehet pusztán öntözéssel megoldani. Ennek ellenére azt látom, hogy a jégkármentesítő rendszerrel még mindig többet foglalkozik az agrárkamara, mint a klímaváltozással. Most már ennek is bele kell kerülnie a gazdálkodók gondolkodásába” – mondta Dedák Dalma, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője.

Barta Károly azt mondta, a talaj fölső egy métere körülbelül 300 milliméternyi csapadékot képes tárolni, de az emberi hatás miatt a szántóföldi kultúrákban ennek csak töredéke van meg, még akkor is, amikor bőven van csapadék. „Nemcsak a meteorológia számít, a tartós, több évtizedes művelés le tudja rontani a talajt. Úgynevezett eketalpréteg alakul ki: húsz-harminc centi mélyen megszántjuk a földet, de alatta egy tömörödött réteg alakul ki, ami nem engedi leszivárogni a vizet. Hiába van csapadék, csak néhány tíz millimétert tud ebből a talaj elraktározni, ez pedig néhány hét alatt kiszárad.”

Az idei nyáron talán soha nem tapasztalt aszályt élünk meg Magyarországon. Több folyónkon rekordalacsony vízállást mérnek, néhányon már szinte száraz lábbal át lehet kelni, de a mezőgazdaság is nagyon megszenvedi a szárazságot. A gyepek kiégnek, a gabonanövények hozamai alacsonyak, és egyre több pusztító tűzzel is találkozunk. A Telexen cikksorozatban mutatjuk be az aszály hatásait, illetve az alkalmazkodási vagy megelőzési lehetőségeket is.

Hirtelen mindenki öntözni akar, de nincs miből

Megjött az aszály, ilyenkor mindenki öntözni akar, mint az őrült (a vízügy azt közölte, hogy soha nem látott mértékben érkeznek a rendkívüli öntözési kérelmek), csak hát a folyóink jó része is ramaty állapotban van. A negatív vízállási rekordok mellett nehéz mit kivenni a felszíni vizekből. Például egy gazdálkodó a korábban engedélyezett mennyiséget vette ki a Tarnából, de ezzel majdnem leszívta a folyó teljes vízhozamát.

„Tavasszal a károsnak nevezett többletvizek ellen védekezünk, ezért sokszor csak akkor zárjuk le a belvízelvezető csatornát, amikor már szükség lenne vízre, de általában ilyenkor már a csatornában sincs víz. Nem alkalmas időszak ez arra, hogy érdemi mennyiséget betároljunk belőle” – mondta Dedák Dalma.

A WWF környezetpolitikai szakértője úgy látja, a csatornáknál is rossz gyakorlat terjedt el. Sokszor kivágják a partjaikon a növényzetet, miközben az árnyékadóként csökkenti a víz párolgását, akadályozza a szennyező anyagok bemosódását. A kotrásokkal kimélyített medrek pedig leszívják a környező területek talajvizét. Szerinte sokan alulbecsülik azt, hogy milyen mértékű ez a vízveszteség.

„A víz pótlását célzó öntözést a legtöbb esetben a kényszer szüli, hiszen ez azt jelenti, hogy a talajban lévő (a növények számára hozzáférhető) vízből kifutottunk. Eljuthatunk oda, hogy mi is rátérünk az Afrikában, például Etiópiában, Szudánban használt deficitöntözés módszerére. Ennél az a kiindulási alap, hogy tudják, hogy a növény úgysem fogja megkapni a neki szükséges vízmennyiséget, de kiszámolják, hogy melyik fejlődési fázisában lehet úgy csökkenteni az öntözővizet, hogy a lehető legkisebb legyen végül a hozamcsökkenés” – mondta Waltner István, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) vízgazdálkodási és klímaadaptációs tanszékének vezetője.

 Oláh Tibor / MTVA / MTI
Csemegekukorica-termőföldet öntöznek 64 méter széles öntözőkonzollal és árasztásos módszerrel – Fotó: Oláh Tibor / MTVA / MTI

Dedák Dalma arra hívta fel a figyelmet, hogy nem is csak a száraz időszakban lehet öntözni, hanem a természet ritmusához igazodva, a téli–tavaszi többletvizek megjelenése idején, a növények tenyészidőszakán kívül kellene vizet juttatni a földekre. Ez az úgynevezett tároló öntözés, mivel ez esetben a talaj víztároló kapacitásait töltjük fel vízzel.

Régóta visszatérő téma, hogy növelni kellene a hazai öntözött területek arányát, amelyek most a mezőgazdasági művelés alatt álló területek nagyjából két százalékát teszik ki. Eddig nem törekedtek erre a gazdálkodók. Waltner István szerint a kapacitások fele kihasználatlan maradt, most viszont ezek is sorra kerültek. Az már más kérdés, hogy sok helyen nem is építették ki az öntözőcsatornákat, vagy nem tartották azokat megfelelően karban. Waltner István úgy látja, egy olyan hosszú aszályos időszaknál, mint a mostani, a felszíni vizek nem elegendők az öntözéshez, de szerinte ekkor sem szabad rétegvizekhez vagy más felszín alatti vízbázisokhoz nyúlni, mert azok nem megújuló források, és az ivóvízellátásban is fontos szerepük van.

Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy alulról is táplálják vizek, de a termálvizekkel és más rétegvizekkel sem mindenhol bánnak gondosan. „A saját termelési eszközeit teheti tönkre az, aki felszín alatti vízkészletre alapozza az öntözést. Egy hektárra 200-400 milliméternyi csapadékot is kijuttatnak, de ebből csak 40-50 szivárog be, így folyamatosan szárítják maguk alatt a területet. Ha ez az öntözési forma terjedne el, az borzasztóan nagy problémát jelentene” – mondta Dedák Dalma.

Nemcsak a klíma szárította ki az országot, hanem mi is

Hőségidőszakok ide vagy oda, Magyarország kiszárítása évszázadok óta zajlik. Már az ókorban is voltak vízszabályozási munkák, majd egyre nagyobb mértékű ilyen beavatkozások követték egymást. A 19. század nagyobb vízrendezései, főleg a Tisza és mellékvizeinek szabályozása pedig máig ható problémákat okoznak. Ha ránézünk a pocsolyatérképre, akkor láthatjuk, hogy a víz, amiért most Novák Katalin köztársasági elnök még imádkozott is, szinte mindenhol jelen volt az országban.

A mai Magyarországnak majdnem negyede, 22 ezer négyzetkilométer számított vízjárta vagy vízzel borított területnek. Közte az Alföld nagy része is.

Ezt a világot persze felesleges lenne visszahozni, és lehetetlen is, de azért jól megmutatja, hogy vízbőség is lehetne a Kárpát-medencében, ebből biztosan maradna valamennyi a száraz időszakokra is.

Dedák Dalma szerint az elsősorban a gabonatermesztés miatt bekövetkező lecsapolási munkákkal durván belenyúltak vízrendszerekbe, de nemcsak a felszíniekbe, hanem az azzal összefüggő felszín alattiakba is. Sok esetben még a mai jogszabályok sem követték az azóta megszerzett hidrogeológiai tudást.

 Oláh Tibor / MTVA / MTI
Kotrógép a nyékládházai kavicsbányatelepen. Száz évvel ezelőtt találták meg, és kezdték kitermelni a területen a kavicsot, amit a Sajó folyó rakott le – Fotó: Oláh Tibor / MTVA / MTI

„Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy rengeteg illegális vízkivétel történik, ipari vizeknél és akkumulátorgyáraknál sok esetben kiváltható lenne a felszín alatti vizek használata. A kavicsbányatavaknál megnyitják a felszín alatti víztükröt is, így a termőföldek alól is kiszívják a vizet, a települési vízhasználatoknál pedig a víziközmű-rendszer siralmas állapota is hozzájárul a pazarláshoz” – mondta a WWF munkatársa.

Eddig azon voltunk, hogy gyorsan tűnjön el a víz

Ma Magyarországon számos olyan terület van, ami olykor ugyanabban az évben szenved el aszálykárt és ár- vagy belvízi elöntést. Mindez azt mutatja, hogy rosszul gazdálkodunk a vízzel. Még mindig az az uralkodó szemlélet, hogy gyorsan vezessük le a pillanatnyilag felesleges vizet, ahelyett hogy megtartanánk, tárolnánk. A vízügy alapvetően a túl sok vízre fejlesztette ki műszaki megoldásait, és többletvíz esetén a kárelhárító szándék az elsődleges. Bár látható a szemléletváltozás, sok-sok évbe telhet, mire elterjednek a vízmegtartó módszerek.

„A szárazodás csökkentésére az öntözésen kívül a minden lehetséges eszközzel való vízvisszatartással lehet felkészülni. Ez egyéni, települési és országos szinten jelentheti a csapadékvízgyűjtést és -visszatartást, a tisztított szennyvizek beszivárogtatását vagy mezőgazdasági célú felhasználását, a jelenlegi, folyóvízbe történő bevezetés gyakorlata helyett” – mondta Barta Károly.

„Logikus lenne helyben, a földeken tárolni a vizet, de a birtokviszonyok miatt ez nem valósítható meg könnyen. Megfelelő koordinációval működhet, hogy az egyik gazda vállalja, hogy kisebb bevétele lesz, mert az ő mélyebb fekvésű területét önti el a víz, míg a szomszédjai miatta kerülnek jobb helyzetbe – aztán kompenzálják majd cserébe. Ezt a gyakorlatban nagyon nehéz elérni, és nem csak nálunk: egy ausztriai kísérleti projektben sem túl lelkesen nyitották meg a pénztárcájukat a vízgyűjtő alján élő tulajdonosok, pedig az ingatlanjaik értéke még növekedett is” – mondta Waltner István.

Korábban természetes volt, hogy víz alatt állnak földek, de azok jellemzően gyepek voltak, és jó részüket az idők során fölszámolták a jövedelmezőbbnek tűnő szántóföldi gazdálkodás miatt. Számíthatunk rá, hogy egyre többször lesz aszály, így a területhasználatokat muszáj lesz újragondolni, változtatni kell a művelésmódokon, ha azt akarjuk, hogy legyen víz és nedvesség. Dedák Dalma tud olyan példákat, hogy nyolcszoros terméshozamot eredményezett az, amikor gazdák vállalták, hogy a belvíz egy részét nem vezetik le a földjeikről. A talajban persze oldalirányba is szivárgott a nedvesség, nagy területet jobb állapotba hozva.

 Sóki Tamás / MTI
Belvízzel elöntött mezőgazdasági terület Dombóvár határában, 2018. március 10-én – Fotó: Sóki Tamás / MTI

Dedák Dalma úgy látja, a vízügy is egyre több hajlandóságot mutat, hogy kieressze a többletvizeket, és több folyónál szélesebb nagy vízi mederben gondolkodnak. Ezek megvalósításához össze kellene fogni, mert jelenleg nagyon szét vannak darabolva az ágazatok. A mezőgazdaság és a vízügy érdeke pedig nem mindig esik egybe.

A víztározók nem oldanának meg mindent

A vízmegtartásról sokaknak csak a víztározók jutnak eszükbe, nem az említett elárasztás, de a tározás nem is minden esetben lehet cél. „Nem megoldás, hogy a csatornákban tároljuk a vizet, ahogy az is idillikus elképzelés, hogy mindenhol kis tavacskákat létesítünk, madarakkal, békákkal, és aszály esetén majd ebből öntözünk. Települési viszonylatban ez működik, mert ott sok a burkolt felület, van csapadékvíz és tisztított szennyvíz. Termőföldön azonban a talajban kellene tárolni a vizet, beszivárogtatni a felszín alá” – világított rá a WWF munkatársa.

Szerinte a völgyzárógátak sem jelenthetnek biztonságos megoldást, mert azon túl, hogy ökológiai problémák vannak ezzel, a felmelegedő állóvíz erősen párolog. Ez egyfelől mennyiségi veszteség, másfelől a tápanyagokkal, növényvédő szerekkel és más szennyvizekkel terhelt völgyzárógátas tavak rendszeresen vízminőségi és feltöltődési problémákkal terheltek.

Barta Károly úgy látja, érdemes lenne a töltésen kívüli vésztározók építését és feltöltését jelentő Új Vásárhelyi Terv elemeit megvalósítani a Tisza mentén minden olyan évben, amikor a folyó vízállása ezt gravitációsan lehetővé teszi, és nem csak a veszélyt jelentő árvizek esetén. Az így kialakuló nyílt vízfelületek a párolgásukkal a mikroklímát is javíthatnák, és mérsékelhetnék a száraz időszak hatásait. Az elpárolgó vizek pedig zivatar formájában vissza is hullhatnak a területre.

Dedák Dalma szerint is fontos lenne az árterek bővítése és az ártéri gazdálkodás fejlesztése, a tavaszi víztöbbletek eljuttatása nagyobb területekre, viszont megjegyezte, hogy a nagy folyókra tervezett gátak összességében több kárt okoznának, mint hasznot.

Az okosan művelt föld megőrzi a nedvességet

Az aszály előtt nem kell feltett kézzel állnunk, a mezőgazdasági termelés alkalmazkodhat hozzá, és a már említett vízkormányzási politikákkal is könnyebben átvészelhető a száraz időszak.

A talaj vízgazdálkodását agrotechnológiai megoldásokkal egyszerűen jobbá lehet tenni. A mélylazítás, mélyszántás sokat segíthet, ahogy a direkt vetés és a minimális taposással járó műveletek is, de ökológiai módszerek is bevethetők. A haszonnövények között lehet a talajt más növényekkel takarni, és máris egészségesebb talajélet alakulhat ki. Alapvető fontosságú, hogy a talajban sok legyen a szerves anyag legyen – ez nemcsak azért jó, mert sok szén-dioxidot megköt, de így a vízmegtartó képessége is nagyobb.

Szintén egyre jobban terjedő módszer a talajok mulcsozása. Ha fűnyesedékkel, szalmával, lombbal, kéreggel, forgáccsal takarjuk le a földet, máris kisebb a párolgási veszteség, és a hőszigetelés is javul vele. „Komplett iskolái vannak ezeknek a klímakárokat enyhítő módszereknek, jó tapasztalatok is vannak velük, de azért a tudományos eredményeik még nem minden esetben egzaktak” – mondta Waltner István.

 Rosta Tibor / MTI
A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnökség-vezetője szemléli a Hármas-Köröst a békésszentandrási duzzasztó alsó felszíni állomásánál, 2022. július 26-án, ahol két nappal korábban mínusz 201 centiméteres, rekordalacsony vízállást mértek – Fotó: Rosta Tibor / MTI

A MATE tanszékvezetője úgy érzékeli, sokszor a gazdákra fogják, hogy nem nyitottak a talajkímélő, vízháztartást javító módszerekre, de szerinte költenének erre pénzt, ha meg tudja nekik mutatni valaki, hogy ezek hosszú távon valós előnyökkel járnak.

„A gazdák a piacra termelnek, elsősorban a zsebükön keresztül lehet őket motiválni. Eddig támogatások szolgáltak arra, hogy talajkímélő megoldásokat alkalmazzanak, most majd a piac (illetve az időjárás) fogja őket rávenni. El kell dönteniük, hogy milyen növényeket termesszenek, megéri-e nekik kockázatot vállalni magas vízigényű növények termesztésével, vagy áttérnek valami másra” – mondta Waltner István.

Dedák Dalma szerint a szárazságtűrő haszonnövényfajták gyakran kisebb hozamokkal bírnak ugyan, ezek szelektálása és elterjedése a növénytermesztésben mindenképpen megtörténik majd. A kiszámíthatóságuk miatt anyagilag is megéri, továbbá mivel a termőföldeknek csak a rendkívül kis része tehető öntözhetővé, más lehetőség szántóföldön nem is marad. Waltner István azt sem tartja elrugaszkodott ötletnek, hogy új fajok is elterjednek, mint az Afrikában népszerű gabona, a cirok.

A MATE tanszékvezetője az adaptáció egy másik irányát is vázolta: egyre jelentősebb kutatások folynak az agrárerdészet irányában. Az ilyen kísérletekben fák árnyékában folytatnak mezőgazdasági művelést. A fák hűtik az állományt, csökkentik a párologtatást, és mivel a gyökereik mélyebbre nyúlnak, más vízkészletet használnak, mint a termesztett növények. Persze ez nem jelent azonnali megoldást, hiszen jó pár évbe telik, mire a fák megfelelő méretűre nőnek.



Oszd meg ezt a cikket!