DAEO FMMost szól:

Mindenki a kutyája falkavezére akar lenni, csak a kutya nem érti, mi az

„Sose engedd előre a kutyád az ajtóban!”, „Te egyél először!”, „Ne engedd fel a kanapéra, mert azzal a saját szintedre emeled!”, „Ha a kutya rád morog, nyomd le a földre, hogy ledomináld!” – egy átlagos kutyatartó úton-útfélen ilyen tanácsokat kap, amik azzal kecsegtetnek, hogy ezeket betartva a gazdi lesz a falkavezér. Pedig a tudomány már rég megcáfolta, hogy az ember legjobb barátja falkában élne a gazdáival. Mitől tarthatja még mindig magát ezt a mítosz?

Minden kutyatartó a falkarendszerről hall először, e szerint kutya és gazdája hierarchikus rendszerben élnek, és az állat a falkavezér pozícióért küzd. A teóriát dr. L. David Mech 1970-ben megjelenő, farkasokról szóló kutatása emelte be a köztudatba. Az azonban kevésbé ismert, hogy a biológus több mint 20 éve harcol a kiadójával, hogy ne forgalmazzák többé a könyvét, és lehetőleg a raktárkészletet is semmisítsék meg, mert tévedett, és a szavait félreértelmezték.

Mech az alfahím-koncepciót Rudolph Schenkel kutatásából vette át, aki azt egy 1947-es tanulmányában használta. Schenkel fogságban tartott, egymással rokonságban nem álló farkasokat vizsgálva figyelt meg lineáris hierarchiát – ami nem jelenti azt, hogy ez megegyezne azzal, ahogyan az állatok a természetben élnek, de azt sem, hogy hasonlóságot mutatna azzal, ahogyan a háziasított kutyák rendezkednek be gazdáikkal.

Magyarország, a kutyagyártó nagyhatalom

A hatalmas, egyre növekvő kereslet miatt a szaporítók túltenyésztik a kutyákat, akik rossz körülmények között nőnek fel, és nem kapnak megfelelő orvosi ellátást. Ezeknél a kutyáknál csak később jelennek meg súlyos betegségek és sokan közülük fiatalon el is pusztulnak. A Telex, illetve kollégánk, Szilli Tamás dokumentumfilmjében részletesen mutatjuk be, hogy hogyan épült fel a hazai kutyakereskedelem, valamint, hogy kik és milyen formában vesznek részt az illegális üzletben, és miként dacolnak a tudománnyal a profitot hajszolva:

Ha nem fajtárs, akkor mi?

Ahogy Vékony Kata, az ELTE Etológia Tanszékének doktorandusza kiemeli, a farkasok valójában családi egységben élnek, a falkájuk egy szülőpárból és különböző életkorú utódaikból áll. Csak a szülőpárok szaporodnak, az utódok nem. A farkasok többek között azért alakítanak ki családi rendszert, mert együtt tudnak náluk nagyobb vadakat elejteni, illetve az utódokat is közösen gondozzák.

A kutyák vizsgálata során egyértelműen kiderült, hogy náluk nem alakul ki ilyen szociális rendszer, még a kóbor egyedek esetében sem. „Létezik hierarchia csoportban, de nem egy szülőpár van, egymással nem feltétlenül rokonok az egyedek, az utódokat csak az anya, és rövidebb ideig gondozza, mint a farkasoknál, illetve mindenki szaporodik mindenkivel, amikor lehet. Innentől kezdve már megdőlt az, hogy a kutyacsoportok úgy élnének, mint a farkascsoportok” – mondja Vékony Kata.

A kutyák között kialakul ugyan egyfajta hierarchia, de az nem hasonlítható sem a fogságban, sem a természetben élő farkasokéhoz. De ha így lenne is, az sem jelentené, hogy az emberrel falkát alapítanának.

„Az ember nem kutya. Az állatvilágban fontos, hogy felismerjük a fajtársainkat, mert akkor tudunk szaporodni. És az állatok nem alakítanak ki hierarchiát az azonos területen élő más fajokkal”

– magyarázza az etológus doktorandusz. Az alá-fölé rendeltség eleve akkor alakul ki, ha az egyedeknek ugyanazokért az erőforrásokért kell megküzdeniük, ami egy háziasított állat esetében nem teljesül. Arról még folynak a kutatások, hogy pontosan milyen kapcsolatot alakít ki egymás között a kutya–ember-páros, de Miklósi Ádámot idézve, ezt leginkább a „barátság” szó írja le.

A falkaelmélet mégis széleskörűen elterjedt, rengeteg tréner és a legtöbb gazdi továbbra is tényként kezeli. Elfogadottságában az is szerepet játszhat, hogy a falkarendszeres kutyanevelés állatjóléti szempontból előrelépést jelentett, amikor nagyjából 15 éve megérkezett Magyarországra.

„A falkarendszer-elmélet azzal kecsegtetett, hogy ez az előtte uralkodó, fizikai bántalmazáson alapuló kiképzési módszernek egy kutyabarátabb alternatívája, ami közelebb hozza az embert a természetéhez” – emlékezik vissza Székely Daniella, a Sunny Side Dog Behavior kutyaiskola alapítója. A falkarendszeres kutyakiképzés azt jelentette, hogy az állat bántalmazása helyett elég félelemkeltéssel és kisebb fájdalmat okozó eszközökkel elnyomni a nem kívánt viselkedést.

Dominancia fenyítés nélkül

A modern kutatások azt mutatják, hogy az averzív (félelmet vagy kellemetlenséget okozó) módszerek sem állatjólétileg, sem tanulási szempontból nem kifizetődők. Készült ugyan egy-két kutatás, amely nem talált jelentős különbséget a pozitív megerősítéses és az averzív nevelés között, de ezek az ültetés megtanításában merültek ki. „Az azóta eltelt időben nagyon sok ennél reprezentatívabb tanulmány készült mindennapi környezetben, életszerű helyzetekben, ahol viszont egyértelműen az látszik, hogy mind állatjólétileg, mind tanulási szempontból

inkább a kényszer- vagy erőszakmentes módszer az, ami célravezető”

– mondja Székely Daniella.

 Vasvári Tamás / MTI
Az Ultimátum Állatvédelmi Alapítvány egyik tagja kutyákkal a veszprémi gulya-dombi kutyafuttatóban – Fotó: Vasvári Tamás / MTI

A falkarendszer és a tekintélyelvű nevelés népszerűségét magyarázhatja, hogy egyszerű választ ad egy bonyolult problémára. A kutyaiskolákban a viselkedésproblémák kezelésére gyakran egy megoldást kap a gazdi: legyél te a vezető. „Pedig az agresszióproblémák hátterében általában félelem és fájdalom áll, nem dominancia” – mondja Tóth Katinka, a SciDog kutyaiskola vezetője. Tapasztalatai szerint az elnyomó technikákkal gyakran pont ellenkező hatást érünk el, és még agresszívabb lesz a kutya. „Rövid távon gyorsan lehet velük látványos eredményt elérni, olyan, mintha működne, de hosszú távon nem oldja meg a problémát, mert a kutya motivációja ott marad” – teszi hozzá Krauszman Adrienn, a SciDog oktatója.

Arra, hogy miért hisznek olyan sokan a falkarendszerben, a legtöbben a tájékoztatásban keresik a választ. „Alapvetően sokan nem akarják a kutyájukat ráncigálni, csak nem tudják, hogy anélkül is lehet – mondja B. Eszter, aki kutyatartó, és interneten, angol nyelvű forrásokat keresve ismerte meg a tudományos álláspontot. – Amint a megfelelő információ elém került, egyértelmű volt, hogy ez a jó módszer.” Bernadett tapasztalatai is ezt erősítik, aki nevelő célzattal időnként rácsap a kutyájára, de „nehezen vette rá magát”, és fontosnak tartja a pozitív megerősítést is. Szabina sem hallott még a félelemmentes nevelésről, de örülne, ha lenne olyan módszer, ami több pozitív megerősítésre és kevesebb büntetésre támaszkodik.

Hiányzó tudományos publikációk

Székely Daniella tapasztal változást a társadalmi hozzáállásban, amit az információ elérhetőbbé válásának tulajdonít. „A nyelvi akadályok nagyon nagy gátat szabnak. Magyarországon használható, civileknek szóló kutyaviselkedéssel foglalkozó anyag nem igazán van. Nagyon-nagyon kevés, az is kis példányszámban” – magyarázza. Tóth Katinka is a tudománykommunikáció hiányát tartja problémának, és nem gondolja, hogy felróható a kutyatartóknak, hogy nem tanulmányokat olvasnak, vagy ha mégis, akkor azokat nem tudják maguktól átültetni a gyakorlatba.

Látszólag abban azonban nincs egyetértés, hogy a tudománynak milyen szinten felelőssége a tájékoztatás. Székely Daniella szerint az akadémiai színteret meg kell hagyni annak, ami, és a tudomány maximum a szakmát befolyásolhatja, Tóth Katinka viszont úgy gondolja,

nincs értelme kutatni a társadalmi haszonnal bíró jelenségeket, ha az eredmények közlésére nem kerül megfelelő módon sor.

Vékony Kata véleménye szerint a tudományos műhelyeknek is dolgozniuk kell a tájékoztatáson, de a kutyakiképzőknek is kiemelt feladatuk naprakészen tartani a tudásukat, hiszen a gazdik fő tájékozódási pontja a tréner lesz.

Anikó és L. Eszter elsősorban ismerősök útján tájékozódnak nevelési kérdésekben, egyiküket egy falkarendszeres, másikukat pedig egy félelemmentes oktatóhoz irányították, és ez alapján alakították ki a véleményüket arról, hogy milyen technikákat alkalmazzanak. Azt, hogy az átlagos kutyatartó milyen módszereket használó trénerhez kerül, nagyban a szerencse határozza meg, és online keresve is korlátozott a gazdik lehetősége arra, hogy tudományosan megalapozott technikákkal ismerkedjenek meg. Bernadett és Szabina esetében az ismerősi ajánlás mellett az internet is fontos szerepet játszik a tájékozódásban, de az erőszakmentes módszerekről egyikük sem hallott sem problémákra keresve, sem közösségimédia-fórumokon. B. Eszter is csak azután, hogy külföldi források után kezdett kutatni.

Tévhitek vannak, szakmai felügyelet nincs

A korlátozott tájékoztatás okozhatja azt is, hogy sok tévhit terjedt el a félelemmentes nevelés ellenzői körében. A legnépszerűbb ellenérv, hogy bizonyos fajtákat (jellemzően a munkakutyákat) ki kell vonni a nevelési rendszer alól, mivel az őrző-védő állatok esetében az nem működik. „Az összes emlősfaj pontosan ugyanazoknak a tanuláselméleteknek engedelmeskedik. Az, hogy egy beagle-nek, egy malinois-nak, meg egy yorkinak más a megerősítés és más a büntetés a saját szubjektív megélése szerint, egy teljesen másik kérdés” – magyarázza Székely Daniella, hozzátéve, hogy egy jó szakember feladata az, hogy meg tudja határozni, az adott kutya viselkedését pontosan mivel lehet módosítani.

 Balogh Zoltán / MTI
Egy terápiás kutyát fegyelmez a gazdája – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A megfelelő tréner kiválasztásában azonban semmilyen segítséget nem kap a kutyatartó. „Az egész kutyakutatás Magyarországon, az ELTE-n indult el. Azóta nagyon sokat változott a világ, már nincs olyan nyugat-európai ország, ahol ne lennének ilyen jellegű kutatások, de Magyarország még mindig ott van az élvonalban. Ehhez képest a lakossági kutyázás ezt semennyire sem követi” – magyarázza Székely Daniella. A kutyák képzése nem engedélyhez kötött és szakmai felügyeleti szervek sincsenek.

„Senki nem kéri számon X. Y.-on, aki tegnapelőtt még festőművész volt, hogy keddtől már kiképzőként nyilatkozik.

Senki nem kéri számon sem a szaktudását, sem a szakmai tapasztalatát, sem pedig a szakmai-etikai elveit. Semmilyen reguláció nincsen, ami azért érdekes, mert fodrászként például nem dolgozhatsz vizsga nélkül. Ehhez képest azt gondolom, hogy egy nyírógéppel, meg egy kis hajjal lényegesen kevesebb kárt lehet okozni, mint egy kutyával vagy egy kutyának” – fejti ki Székely Daniella.

A falkarendszer körüli félreértések tisztázásában elengedhetetlen szerepet töltenének be a kutyakiképzők, de amíg a trénereknek nem kötelező naprakészen tartaniuk tudásukat, és nincsenek szakmai felügyelő szervezetek, amelyek felelnének a minőségért, a kutyatartóknak nincs sok lehetőségük megbizonyosodni arról, hogy valóban szakértő kezekbe kerül-e a kutyájuk. „Nagyon sokszor maguk a leendő kiképzőket oktatók sem fejlesztették tovább magukat. Nagyon könnyű bekerülni a saját kis buborékodba, mert te ezt x éve így csinálod. Változtatni egyébként is nehéz, viszont nagyon könnyű ellenségként kezelni azt, aki mást mond, mint te” – mondja a problémáról Tóth Katinka.

Székely Daniella úgy gondolja, hogy szakmai felügyelő szervezetek kialakítására addig nincs lehetőség Magyarországon, amíg vagy a kutyatartók, vagy a szakmában dolgozók részéről meg nem születik az igény rá. Véleménye szerint ehhez teljes paradigmaváltásra lenne szükség, és csak a következő generáció idejében van remény hozzáértő szakmai szervek kialakítására. „Az utánunk következő trénergenerációt kellene inkább arra felkészíteni, hogy már eleve azon az úton induljon el a szakmájában, aminek értelme is van, és nem hiedelmeken, és a saját igényeink kielégítésén alapszik.”

Ennek ellenére úgy érzi, ez a folyamat lassan ugyan, de megkezdődött, és egyre növekszik azoknak a száma, akik tudatosan keresik a megszokottól eltérő képzéseket. „Én mindig nagyon boldog vagyok, amikor azt látom, hogy azok az iskolák, amelyek abszolút tudományosan és valóságalapúan dolgoznak, meghirdetnek egy tanfolyamot, és három órával később betelik. Ebből arra következtetek, hogy erre már igenis van egy jól behatárolható kereslet. Tíz évvel ezelőtt ez nem így lett volna” – teszi hozzá.

A szerző az ELTE Média és Kommunikáció Tanszék hallgatója. A cikk egy egyetemi újságíráskurzus keretein belül készült.

Oszd meg ezt a cikket!