DAEO FMMost szól:

Mindennel lőne az EU-ra a lengyel kormány, de magát találhatja el

Hiába tűnt az utóbbi hónapokban békülékenyebbnek az EU-val a lengyel kormány, megint röpködnek a harcias szólamok. Varsóban a pénzüket várják, Brüsszelben viszont azt, hogy az ezért cserébe vállalt feltételeket teljesítsék. Közben megy a magyar füleknek ismerős belpolitikai vita: a kormánypártiak idegen érdekek kiszolgálásával vádolják az ellenzéket, a másik oldal szerint kivezetik az országot az EU-ból.

Az utóbbi napokban harcias nyilatkozatokkal esett a legnagyobb lengyel kormánypárt az Európai Uniónak. „Nincs okunk rá, hogy teljesítsük az Európai Unióval szembeni kötelezettségeinket” – fenyegetőzött Jarosław Kaczyński. Az euroszkeptikus-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) társalapítójánál is erősebben fogalmazott a párt főtitkára, Krzysztof Sobolewski:

„Nem lesz más választásunk, mint előhúzni minden ágyút az arzenálunkból és zárótüzet nyitni.”

Durvul a vita a támogatásokról

A vezetők azon akadtak ki, hogy Lengyelország továbbra sem fér hozzá nagyjából 35 milliárd eurónyi támogatáshoz és hitelhez. Bár Magyarország is ebben a cipőben jár, a lengyelek legalább egy előzetes megegyezésig eljutottak az Európai Bizottsággal.

Ugyan már tavaly röpködtek olyan nyilatkozatok lengyel kormánytagoktól, hogy nem kell minden áron az EU-ban maradniuk, úgy tűnt, az utóbbi hónapokban békülékenyebb hangnemre váltottak és a megállapodással végre lenyugodhatnak a kedélyek. Az Európai Bizottság a magyarral ellentétben a lengyel kormánnyal szemben nem is indította el az új jogállamisági mechanizmust, és az orosz invázió idején a lengyelek tevékenyen részt vettek az uniós politika alakításában.

Az EU kvázikormányán belül viszont komoly vita alakult ki a lengyelek forrásairól. Végül ezt az Európai Bizottságnak úgy sikerült feloldani, hogy

a pénz lengyel elköltési tervét jóváhagyta, de a források folyósítását lépcsőzetesen feltételekhez kötötte.

(Még így is volt olyan biztos, aki szokatlan módon nyilvánosan hangoztatta a különvéleményét.) Az EU végrehajtó testülete maradéktalanul be akarja tartatni a „mérföldköveket”, és további munkára van szükség, amit Ursula von der Leyen bizottsági elnök júniusban Varsóba látogatva is hangsúlyozott.

A feltételek leginkább az igazságügy függetlenségéről szólnak, ami miatt már évek óta folyamatos a konfliktus az Európai Bizottság és a lengyel kormány között. Utóbbi egy fegyelmi kamarát ültetett a bírók nyakába, amit az uniós testület szerint meg kell szüntetnie, helyébe független és pártatlan bíróságot kell felállítania. A Bizottságnak az is szúrta a szemét, hogy a rendszerrel szankcionálhatták, ha egy bíró az EU bíróságához adott be előzetes döntéshozatali kérelmet, azaz véleményt kért róla, hogy valamilyen nemzeti jogszabály összeegyeztethető-e az uniós joggal. (Ennek a korlátozásával a magyar ügyészség indítványára a Kúria is bepróbálkozott, amit az EU bírósága elmeszelt.)

A bizottsági feltételek szerint minden bírónak, akit a fegyelmi kamara határozatai érintenek, joga van új rendszer alapján felülvizsgálatot kérni. Lengyelországnak 2023 végéig azt is bizonyítania kellene, hogy az összes, jogellenesen elbocsátott bírót visszahelyeznék hivatalukba.

 Wojtek Radwanski / AFP
Ursula von der Leyen 2022. június 2-i varsói látogatásán – Fotó: Wojtek Radwanski / AFP

Hiába szünteti meg egy májusban megszavazott törvény a fegyelmi kamarát, tagjait, akiknek nagy része soha nem volt bíró, besorolták a legfelsőbb bíróság „rendes” tagjai közé, vagyis innentől ítélkezhetnek is, a fegyelmi ügyeket pedig a legfelsőbb bíróság bírái közül a köztársasági elnök által kijelölt tagok fogják elbírálni. Miközben a törvény alapján ítéleteket nem lehet fegyelmi vétségként kezelni, vannak megengedhetetlen viselkedésre vagy súlyos hanyagságra hivatkozó kivételek.

Egyszer már szabotált egy tagország

Arra már volt korábban példa, hogy egy tagállam megpróbálta lebénítani a közös intézményrendszert – igaz, még jóval az EU létrehozása előtt, annak az elődjében. 1965 nyarán a francia miniszterek kivonultak a döntéseket hozó Tanácsból. Az „üres székek válsága” több mint fél évig tartott, és az intézményesült európai integráció történetének egyik legsúlyosabb krízise lett belőle.

Akkoriban a Tanács még egyedül és egyhangúlag döntött. A franciákat az bosszantotta fel, hogy át akartak térni a többségi szavazásokra. Mára már ez az alap: ha az uniós kvázialkotmány, azaz a két alapszerződés máshogy nem rendelkezik, egy jogszabály elfogadásához elég a tagállamok 55 százalékának egyetértenie, amelyeknek az uniós összlakosság 65 százalékát kell képviselniük.

Főleg épp emiatt nem lehet olyan hatékony a belengetett lengyel „zárótűz”, mint a francia:

a túlnyomórészt minősített többségi döntések mellett ma már sokkal kevesebb területen tud egy tagállam vétózni. (Arról nem is beszélve, hogy mostanra jóval szilárdabb az európai integráció iránya, mint nem sokkal a második világháború utáni útkereséskor, és a lengyelek súlya a 27 tagú EU-ban jóval kisebb, mint annak idején a franciáké a hatok között.)

Milyen szép egyezményterv, kár lenne, ha történne vele valami

A legjobb zsarolási lehetőség ráadásul nemrég úszott el. A hétéves uniós költségvetésekről mindig óriási a vita (pont ezért találták ki, hogy több évre szóljon, és ne évente bénítsa meg a téma az EU-t), de a mostani keretről 2020-ban megállapodtak és 2027-ig szól.

A külügyeknél szintén egyhangú döntés kell, de jelenleg ez nagyrészt Oroszországról szól. Ha itt betartana az erősen oroszellenes lengyel kormány, azzal jó eséllyel a saját érdekeit és elveit venné semmibe.

Hasonló a helyzet az EU bővítésével. Mind kelet felé, mind a Balkánon csak az oroszokat erősítené, ha Lengyelország gáncsolná az épp most némi lendületet kapó folyamatot. A következő néhány évben amúgy sem várható, hogy új tagot vennének fel.

Az uniós szabadkereskedelmi és beruházásvédelmi egyezményeknél szintén az lehet a lengyel kormány egyik problémája, hogy nem igazán lenne mit vétózni. Talán a legjelentősebb ilyen megállapodásról Kínával sikerült megegyezni, de ennek a jóváhagyása amúgy is beragadt.

Az EU többi nemzetközi megállapodásánál sikeresen forgathatnak a lengyelek vétót, de ennek nem biztos, hogy sok gyakorlati eredménye lenne.

(Egyelőre a magyar kormány se sokra ment vele, hogy a Norvég Alap kiosztása körüli vita miatt a Norvégiát is tartalmazó Európai Gazdasági Közösséggel nem hagy jóvá nyilatkozatokat.) Talán a brexit-szappanopera és a körülötte alakuló kereskedelmi háború dobhat fel jó lehetőségeket a Jog és Igazságosság szövetségese, a brit Konzervatív Párt vezette brit kormány mellett.

Legjobb eredménnyel talán adóügyekben vétózhat a lengyel kormány, sőt, nem kizárt, hogy ilyet már el is sütött. Többször felmerült, hogy Lengyelország nem hivatalosan az uniós pénzekért cserébe tartotta fel a globális minimumadó uniós átültetését. Bár ezt a lengyel kormány tagadta, mégis épp akkortájt szűntek meg a kifogásai, amikor az Európai Bizottság bejelentette a megállapodást az EU-forrásokról. (Nem mintha a lengyel vétó mögé bújt volna, de az akkor már hónapok óta tartó orosz–ukrán háborúra hivatkozva pont ezután lett hirtelen olyan sürgős először a Fidesz-KDNP-nek parlamenti határozatban elítélni a nagy multikra kivetendő minimumadó bevezetését, majd a kormánynak jelezni, hogy nem szavazná meg a bevezetését.)

A magyar példa jelzi azt is, hogyan és mennyire kerülhető meg a lengyel vétó. Felmerült, hogy a többi tagállam egyszerűen Magyarország nélkül vezesse be a minimumadót. A tagállamok egy csoportja bizonyos feltételekkel élhet a megerősített együttműködés lehetőségével. Például a 2011-es magyar Tanács-elnökség idején így oldották fel a patthelyzetet az uniós szabadalmak körül: a tiltakozó Spanyolországot és Olaszországot végül kihagyták belőle.

Csakhogy ha kihagynák Magyarországot a minimumadóból, versenyhátrányba hoznák magukat – talán ennek is betudható, hogy egyelőre nincs előrelépés az ügyben.

Más intézményekben ennyire se tudnak vétózni

A Tanács mellett első ránézésre a névrokona, az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács sokkal jobb terepet nyújtana a vétókhoz, mert itt – a saját elnöke megválasztását leszámítva – egyhangúlag kell dönteni. A probléma csak annyi, hogy ez jogilag nem döntéshozó, csak iránymutató testület. Hiába működik a gyakorlatban sokszor az egyhangúságot igénylő tanácsi kérdéseknél vagy csomagban kezelt, kényes minősített többségi ügyeknél egyfajta felsőbb döntéshozóként, ettől még nem valamiféle törvényeket, csak végkövetkeztetéseket ad ki – arra pedig korábban is volt példa, hogy ezeket nem az EU, hanem csak egy-két tagállam kivételével a többiek nevében hirdették ki.

 Artur Widak / NurPhoto / AFP
Krzysztof Sobolewski és Jarosław Kaczyński egy választási plakáton – Fotó: Artur Widak / NurPhoto / AFP

Krzysztof Sobolewski azt is belengette, hogy koalíciót építenének az Európai Bizottság megbuktatására. Ehhez az Európai Parlamentben kellene kétharmados többség, amihez a Jog és Igazságosságnak messze nincs elég szövetségese, és belátható időn belül se látszik erre semmi esély.

A lengyel kormánypárt főtitkára perrel is fenyegetőzött. Ez egy hosszas eljárást jelentene az Európai Bíróságon, amit Lengyelország jó eséllyel elveszítene. Az Európai Bizottság igyekszik előre alaposan megbizonyosodni arról, hogy egy-egy lépése legális-e, az „integráció titkos motorjaként” is emlegetett Európai Bíróság pedig hajlamos kiterjesztően értelmezni az uniós jogot.

Az sem kizárt, hogy ha a lengyelek túltolnák a betyárkodást, végül ők kapnának jogi eljárást a nyakukba, mert a féktelen szabotálásnak a magyarra kissé szerencsétlenül lojális együttműködésként fordított elv (angolul „sincere cooperation”) is határt szab. Az uniós kvázialkotmányban, az egyik alapszerződésben rögzítették, hogy

  • az EU és a tagállamok „kölcsönösen tiszteletben tartják és segítik egymást” a közös feladatok végrehajtásában;
  • a kötelezettségeik „teljesítésének biztosítása érdekében megteszik a megfelelő általános vagy különös intézkedéseket”;
  • valamint „a tagállamok segítik az Uniót feladatainak teljesítésében, és tartózkodnak minden olyan intézkedéstől, amely veszélyeztetheti az Unió célkitűzéseinek megvalósítását”.

Mindettől persze még a lengyelek a fenti lehetőségekkel is sok kellemetlenséget okozhatnak, és lehet, hogy kreatívak lesznek, kitalálnak valamilyen kerülőutat vagy durvább megoldást, de nem úgy néz ki, hogy lenne ütőkártya a kezükben.

Az Európai Bizottság nem enged

Az uniós reakciók alapján ezt Brüsszelben is így láthatják. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen már júniusban leszögezte, hogy nem fognak engedni. A helyreállítási alap első kifizetései csakis akkor lehetségesek, ha az új törvény hatályba lép, és a vonatkozó megállapodásban szereplő valamennyi kötelezettségvállalás teljesül Lengyelországban.

Arianna Podesta a zárótüzes nyilatkozat másnapján gyakorlatilag ugyanezt ismételte el, bár a testület hivatalosan nem kommentálta a lengyel kijelentéseket.

Név nélkül arról beszélt egy uniós tisztviselő az Euractivnak, hogy a labda a lengyel oldalon pattog, „nem látom, milyen kezdeményezést tehetne az EU ebben a szakaszban”. Egy másik szerint

„a Bizottság nem nagyon aggódik az ilyen fenyegetések miatt”.

Belpolitikai okokra utalt: a Jog és Igazságosság az ellenségképet teszteli a választások előtt.

A lengyel ellenzék is EU-pártisággal kampányol

Jövő ősszel parlamenti választás következik Lengyelországban, és már volt olyan felmérés, amelyben a Jog és Igazságosság elveszítette az első helyét. Fő vetélytársa a jobbközép, néppárti Polgári Platform. Ahogy a kormánypárti kommunikáció Magyarországon is igyekezett beletolni az ellenzéket a „Brüsszel helytartója” szerepbe, úgy itt is hasonló vádak zúdulnak a Polgári Platform fejére. A Jog és Igazságosság azzal is igyekszik alátámasztani a véleményét, hogy az ellenzék fő erejét Donald Tusk vezeti, aki az Európai Tanács elnöki székét elhagyva tért haza Brüsszelből.

 Marcin Obara / PAP / EPA / MTI
Donald Tusk, a lengyel ellenzéki Polgári Platform párt elnöke sajtóértekezletet tart Varsóban 2022. március 7-én az ukrajnai megszállásról – Fotó: Marcin Obara / PAP / EPA / MTI

A lengyel kormánypárt hagyományos világmagyarázata, hogy Lengyelországot megint le akarja nyomni Németország és Oroszország, amelyek a múlt századokban már négyszer felosztották (Poroszország és a cári Oroszország háromszor, ebből kétszer a Habsburg Birodalommal, plusz a náci Németország és a Szovjetunió egyszer).

„Nem illeszkedünk a német–orosz tervekbe, hogy uralják Európát”

– figyelmeztetett Jarosław Kaczyński, miközben pár száz kilométerre keletre többek között a németektől kapott fegyverekkel harcolnak az ukránok az oroszok ellen. „Egy független, gazdaságilag, társadalmilag és katonailag erős Lengyelország akadály nekik.” Szerinte Donald Tusk „idegen parancsokat” követve akarja rabságba taszítani a lengyeleket.

Közben a magyar ellenzékhez hasonlóan a lengyel is azt bizonygatja, hogy a kormány kivezeti az országot az unióból.

„Kaczyński tényleg kivisz minket az EU-ból. Következetesen és egy mániákus makacsságával”

– jelentette ki Donald Tusk.

Jön a lengyel–magyar–olasz EU-ellenes trió?

Az EU szapulása ugyan mozgósíthatja a saját szavazóbázist, de nem biztos, hogy bejön minden lengyel választónál. A legutóbbi Eurobarometer közvélemény-kutatás szerint a lengyelek több mint fele jónak tartja az EU-t és csak tizedük rossznak, valamint sokkal inkább bíznak benne, mint például a nemzeti parlamentben. A mutatók alapján a lengyelek EU-barátabbak, mint az uniós átlag.

Hosszú távon viszont a britek példája mutatja, hová vezet a korlátlan brüsszelezés. A jogállamiság előtérbe kerülése összébb húzhatja az orosz invázió miatt eltávolodott lengyel és magyar kormányt is (erről itt írtunk részletesebben), miközben szeptemberben várhatóan euroszkeptikus és EU-ellenes pártok veszik át a vezetést Olaszországban. Bár ezek épp igyekeznek EU-barátabbá áthangszerelni magukat és a három ország még együtt se lenne képes blokkolni minősített többségi szavazásokat, de felerősíthetik az unióellenes hangokat a közelgő gazdasági válság idején Európában.

Oszd meg ezt a cikket!