DAEO FMMost szól:

Sebastian Vettel és felesége 16 éve imádják egymást: Hanna a középiskolai szerelme volt

Sebastian Vettel, a Formula-1 négyszeres világbajnoka csütörtökön jelentette be, hogy 16 év után feladja autóversenyzői karrierjét.

A német pilótát mindig maximálisan támogatta felesége, Hanna Prater, akinek még a véleményét is kikérte, mitévő legyen. Bár a nő úgy vélte, ha tovább akar versenyezni, támogatni fogja ebben a férjét, de Vettelnek kell eldöntenie, mit akar az életével kezdeni. Végül a sztár rájött, szeretne sokkal több időt tölteni a családjával.

Sebastian Vettel felesége, Hanna

Vettelre sosem volt jellemző, hogy a nagy nyilvánosság előtt élje magánéletét, felesége, Hanna pár eseményre elkísérte az elmúlt években, azonban ő is szeret a háttérben maradni. A három gyermeküket sem mutatták meg soha, ezzel is védve a személyiségi jogaikat.

Bár nem szeretik az állandó szereplést, az elmúlt években pár fontos információ kiderült a házaspárról, azonban muszáj visszakanyarodni az időben egészen 2005-ig, az volt az az év, amikor még a tinédzseréveiben járó Vettel megismerte középiskolás társát. A Starkenburg Gimnázium tanulói voltak, a lány egy osztállyal lejjebb járt alatta.

Megismerkedésük után egy évvel, 2006-ban szerettek egymásba, pont a foci-világbajnokság idején kezdtek járni.

- Szeretek visszaemlékezni a Japán és Brazília között vívott meccsre, amit végül a brazilok nyertek négy góllal. A dortmundi stadionban rendezték azt pont meg, és olyan nagyok játszottak pont, mint Ronaldo vagy Ronaldinho. Ezen a napon volt még egy szép emlékem, mert akkor szerettem bele a jelenlegi barátnőmbe. Ez az esemény egy jelentős pontja volt az én életemnek - nyilatkozta 2017-ben, írta meg az RTL.de.

Hanna divattervezőként végzett, majd a divatiparban helyezkedett el, az S. Oliver márkának is dolgozott például. 

Így strandoltak még 2010-ben.
Így strandoltak még 2010-ben.
Fotó: Profimedia

Már majdnem tíz éve együtt voltak, amikor családot alapítottak: 2014-ben született meg kislányuk, Emilie, 2016-ban ismét szülőkké váltak, a pici a Matilda nevet kapta, 2019-ben jött világra harmadik gyermekük, a kisfiú nevét nem közölték. Pont ugyanebben az évben kötötték össze az életüket, de nem rendeztek világra szóló lakodalmat, szerény és meghitt módon ünnepeltek. Svájcban élnek együtt, Ellighausen városában.

Vettel utoljára 2020-ban beszélt a családjáról a Die Weltnek, írta meg az Origo. Akkor elmondta, ha hazaviszi a problémáit, felesége mindenben átsegíti, igazi támogató személyiség, szerencséje van vele.

- Nagyon megértő. Egy ilyen időszakon közösen kell túljutnotok. Legyen szó egy újság szerkesztőségéről vagy a versenypályáról, az ember nem hagy mindent a munkahelyén, különösen akkor nem, ha lelkiismeretesen végzi a munkáját. És még egy dolog: van otthon három gyerekem, úgyhogy már így is van mivel foglalkozni, nem az én problémáim az egyedüliek és a legfontosabbak.

A Forma-1 pilótáinak szerelmei

Képes összeállításunkban megnézheted az idei Forma-1-es szezon népszerű pilótáinak barátnőit.

Oszd meg ezt a cikket!