DAEO FMMost szól:

Shakira és Piqué ritkán látott fiai jól megnőttek: Milant és Sashát édesanyjukkal fotózták le

Bár Shakira és Gerard Piqué kapcsolata közel 12 év után véget ért, ettől függetlenül két gyermekük egy életre összeköti őket.

A kilencéves Milant és a hétéves Sashát ritka alkalmakkor láthatják a rajongók, az énekesnő és a sportoló sem tesz ki a fiúkról minden héten friss felvételeket. A két kisgyereket ezen a héten édesanyjuk társaságában örökítette meg egy lesifotós.

Shakira és fiai

A 45 éves sztárt kedden látták Miami repülőterén, fiaival éppen egy másik helyre repültek, a Daily Mail riportjából nem derült ki, hova mentek. A gyerekek már jó nagyot nőttek, az idősebb fiú egyértelműen az apjára ütött, míg a kisebbik inkább az anyukájára hasonlít. 

Ez az első alkalom, hogy Shakirát lefotózták azóta, amióta kiderült, hogy adócsalás miatt akár nyolc év börtönt kaphat. A vád szerint 2012 és 2014 között nem fizetett adót, ám a sztár azt állítja, ebben az időszakban nem Spanyolországban élt. A hivatalos dokumentumok épp ennek ellenkezőjét bizonyítják, Shakira 2012 májusában egy barcelonai ingatlant vásárolt meg, amelyben Gerard Piquével élt együtt, sőt, elsőszülött gyermekük, Milan is Spanyolországban látta meg a napvilágot 2013-ban. A díva azt állítja, nincs semmiféle tartozása, emellett kifizette a spanyol adóhivatalnak azt a 17,3 milliós összeget, amivel tartozott.

Rájár a rúd mostanában, ugyanis pár hónapja derült fény arra, hogy Piqué megcsalta, végül a szakítás mellett döntöttek. Azóta azt pletykálják, hogy az énekesnő továbblépett, és az Amerika kapitány sztárja, Chris Evans oldalán vigasztalódik, de ennek hírét egyikőjük sem erősítette meg egyelőre.

Énekesnők fiatalkori fotókon

Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan festettek a legnépszerűbb énekesnők a hírnév előtt.

Oszd meg ezt a cikket!